Zenék

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anime filmek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anime filmek. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 10., szerda

Csillaghajsza

 


A túlvilág egy Ghibli film


Shinkai Makoto, akit több kritikus is "az új Miyazakiként" emleget, soha nem jutott még ilyen közel világhírű elődje világához, mint legújabb, nagy költségvetésű mozifilmjével. Az egyszerre futurisztikus és ezoterikus világ, az érzelmes családi téma, a rajzok kidolgozottsága mind a Ghiblit idézik, valami mégis hiányzik. Talán pont az, hogy ez nem egy Ghibli-film. 



A rendező mostanra végleg maga mögött hagyta a kreatív, de kezdetleges animációját, amely olyan bájossá tette első munkáját, az ötperces fekete-fehér Kanojo to Kanojo no Nekót, és egyre inkább az animációs stúdiók keze alá dolgozva elérte a rajzolt animáció maximumát. Az aránytalan karakterek megszépültek, a hátterek soha nem látott részlegességgel terülnek el a szereplők mögött, érezni a táj minden rezdülését, közben a már-már extravagáns téma is konvencionalizálódott. Bár nyomokban még ott vannak a Shinkai-féle szimbólumok és kedvelt témák - mint a tiszta lelkű gyerekkarakterek, a soha be nem teljesülő szerelem, a természetfeletti - , kicsit minden más lett. 

A jövő és az űr tematikájának helyét, mely a Hoshi no Koéban vagy a Kumo no Mukö, Yakusoku no Bashöban központi szerephez jut, most a fantasy környezet veszi át, az átjárhatatlan terek helyét - amilyen a Másodpercenként öt centiméterben a több száz kilométer, máskor a világűr - az élet és halál világa váltja fel. Nyomokban még ott van minden, ami fontos, beleértve a giccs határát súroló lila-rózsaszín látképeket és a finálénál feljajduló japán popzenét, mely agyon is csapja rögtön a korábbi komoly hangvételt, mégis más ez, mint az eddigi Shinkai Makoto-filmek. 
 
 
 




Utazás a Styx folyón 



Nem véletlenül került elő többször a Ghibli stúdió neve, a film nézése során nemegyszer azon kapjuk magunkat, hogy felrémlik bennünk a Laputa, az égi palota korrodálódott jószívű robotja, Nauszika cicaszerű sidekickje, A vándorló palota szív nélküli főhőse, és a szülő nélküli gyerekkarakterek, a családtagjaikat féltő hősök. Sok-sok apró elem, melyek a Ghibli-filmekből ismerős világokba vezetnek vissza. 
Na de a történet nem itt kezdődik, hanem a ráérős hétköznapokban, amit egy egyedül játszó kislány derűs életszemlélete dob fel, barátsága egy ravasz kiscicával, és különös rádiója, mely egy másik világból közvetít. Magányát egy undorító és félelmetes szörnyeteg felbukkanása szakítja meg, és egy különös fiúé, aki megmenti őt a természetfeletti lénytől, összebarátkozik vele, majd hirtelen eltűnik. A történet be is csap minket, egy ideig azt hisszük, hogy kettejük kapcsolatáról, egy édes gyerekszerelemről fog szólni a film, vagy két világ romantikus találkozásáról, ahogy történt az A vándorló palotában, de a fiú többé nem tér vissza, csak emlékének jelenléte marad mindvégig erős. Asuna alig egynapos szerelmét elveszítve találkozik annak öccsével, aki egy másik világból érkezik, hogy megszerezze a követ, amelyet bátyja hagyott a lánynál, és amellyel ki lehet nyitni a két világ kapuját. A lány, nem is tudva, merre tart, elindul ebbe a rejtélyes országba, melynek nevét legendák őrzik: ez Agartha. 
Agartha a régi történetek szerint csodákat rejt, a Földön nem ismert lények lakják, kincsei egész életre gazdaggá tesznek, és teljesíti egy kívánságát az utazónak, aki az akadályokat leküzdve eljut a világ legmélyére. Igazi meseország. De a valóság nem ilyen csodás, Agarthában megbomlott élet és halál harmóniája, az emberek kifosztották a városokat, háborút és szegénységet hagyva maguk után, na meg ki nem hunyó gyűlöletet a felső világ iránt. De a legenda még mindig él, aki megtalálja Agartha szent helyét, és ajánlatot tesz istenének, az kívánhat tőle valamit.
Asuna nem egyedül vág neki az útnak. Talán nem is merészkedne Agarthába, ha hátsó szándékoktól vezérelt, háborús múltú tanárával egymásra nem találnának, hogy együtt vigyék végig ezt a fantasy környezetben zajló road movie-t. Morisaki mesél Asunának Agartháról, mint a helyről, mely visszahozhatja a halottakat. A lány, aki apja halála után és anyja rengeteg munkája mellett teljesen magára maradt, csábítónak tartja ezt a lehetőséget, pláne, hogy egyetlen társát, a nemrég megismert Shunt is elveszítette. De maga Morisaki is fel akar támasztani valakit, az évekkel ezelőtt elhunyt feleségét, akinek halálába máig nem tudott beletörődni. Előttük a lehetőség, hogy visszahozzák szeretteiket a másik világból, de nem mindegy, milyen áron. 
Innentől a gyenge szerelmes történet átfordul valami jóval komolyabba, a belső küzdelem külső kalanddá alakul, mely során főszereplőinknek (Shun öccsével kiegészülve) el kell fogadniuk, hogy a sors megváltoztathatatlan., és hogy bele kell törődniük mások elvesztésébe. Miközben a halál felfoghatatlan és feldolgozhatatlan - látjuk, Asuna anyja sem tud megbékélni a helyzettel, a munkába menekülve pedig lányának sem nyújt érzelmi támogatást -, mégis túl kell esni a gyászon, hogy élni tudjuk az életünket.








Kívül pompás, belül tartalmas




Komoly mondanivaló ez egy gyerekeknek (is) szánt mesétől, de komoly az az apparátus is, amelyet a háttérben megmozgatott. Az egész attól olyan hiteles, hogy láthatóan rengeteg munka van benne: mind az animáció, mind a szinkronhangok és a zene első osztályú még ha azért most is találunk hiányosságokat a kapkodó történetben: az egyenetlen súlyozást az események között és a lezáratlanságot.
Ettől eltekintve ez már míves mestermunka, a festmények és a számítógépes animáció olyan ügyes találkozása, mely felér az ultramodern sci-fi és a patinás fantasy döccenőmentes összekapcsolódásával. Ez a látványvilág a film egyik fő pozitívuma, kár, hogy a kapkodó történet nem engedi a teljes elmélyülést. A másik pedig a zene, amit Shinkai régi partnere, Tenmon szerzett- a két férfi még a Falcom-játékok készítésekor találkozott, Shinkai mint animációs rendező, Tenmon mint zeneszerző. Nagyszabású kalandban vehet részt a néző a Csillaghajszában, mely jelentésében is igen fontos tartalmakat hordoz életről, halálról, elmúlásról, és a keserű gyásztapasztalatról, hogy az élet megy tovább.







Adatlap:

Csillaghajsza
(anime film, 2011) 
Eredeti cím: Hoshi wo Ö Kodomo
Rendező: Shinkai Makoto
Stúdió: CoMix Wave Inc.
Hossza: 116 perc




Nézhető online itt.


2016. április 11., hétfő

Conan a Detektív - Bomba A Felhőkarcolóban




Conan, a detektív: az első mozifilm 


A vörös fonal legendája, ami összeköti a szerelmeseket... meg a pokolgépek alkatrészeit! Egy bombasztikus randi, egy városnéző halálfutam és egy last minute bombaszakértői tanfolyam - egyetlen csokorba kötve. 


Féktelen adrenalinbomba 


Szinte nincs olyan sorozat, amely egy bizonyos epizódszám elérését követően ne fialna legalább egy mozifilmet. Ez alól a Conan a Detektív sem kivétel, hiszen csaknem 600 epizódjával bőven jogosultságot szerzett univerzumának kiterjesztésére. 
Filmipari hadjárata nem ma kezdődött, hiszen a legelső mozifilm 1997-ben készült el; körülbelül 54 rész után döntöttek úgy az alkotók, hogy érdemes egy egész estés változatot is kifőzni az ismert alapanyagokból, amit sikeresen meghintettek egy jókora adag hollywoodi fűszerrel. 
A mű az ismert sémákat követi: az (in)kriminális elme, Kudo Shinichi egy újabb ügyet old meg, tovább növelve Mori Kogoro kultuszát. A Shinichi vs. Conan helyzet is változatlan: a kicsi test, a nagy ész, a bénítóóra és a hangmodulátor a nap hőse, aztán következik az újabb hulla, az újabb üzenet és az újabb megfogott tettes. Aztán egy szép, verőfényes napon megindul a lavina, és belecsöppenünk az első kilencvennégyperces, szélesvásznú akciófilmbe. Szerencsére azoknak sem kell ódzkodniuk tőle, akiknek nem tetszett a sorozat, mert a film nem csak a krimirajongók számára készült, hanem megpróbált nyitni a szélesebb közönség felé is. A cselekmény menete kevesebb fordulattal tarkított, viszont pörögnek az események, és akciódús jelenetekből nincs hiány. 


A pirosat vagy a kéket? 


Miután Conan bravúrosan megoldott egy újabb ügyet, levél érkezik a postaládába: mindenki kedvenc középiskolás detektívjét meghívja a szintén nagy hírnek örvendő tervező, Moriya Teiji, hogy töltsön vele egy kellemes teadélutánt az ő szimmetriának szentelt otthonában. 
Mivel Shinichi nem tud eleget tenni a kérésének, maga helyett Rant, a lány apját és persze saját magát, Conant küldi. Rajtuk kívül számos híresség is hivatalos az eseményre, ahol a semmitmondó csevely és az uzsonna elfogyasztása mellett egy kvíz keretében a nyertes bepillantást nyerhet a házigazda szentélyébe. 
Kiderül, hogy tervező apja nyomdokaiba lépve fiatalon kezdte a pályáját, és hamar hírnevet szerzett magának: Beika negyed számos neves építménye az ő munkája, többek között a felhőket karcoló bevásárlóközpont is ezek közé tartozik. Ki is sejthetné, hogy ezek a nagyszerű épületek szerencsétlen véget érnek, mert egy őrültnek épp most támadt kedve bombákkal teleszórni a várost. 
A médiát már lázba hozta a hír, hogy nagy mennyiségű robbanószert loptak el; a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz, az élen Megure felügyelővel és egy új arccal, a jelenleg még ismeretlen Shiratori nyomozóval. Közben Conan is belekeveredik az ügybe, mert a névtelen merénylő kiszemelte őt egy "játékra": ha hajlandó együttműködni, akkor információmorzsákat juttat neki az elhelyezett robbanószerkezetekre vonatkozóan. 
Megkezdődik a hajsza az idővel, a sebességgel, egy elromlott távirányítóval, az Ifi Detektívekkel, meg pár fékevesztett vonattal. Ran szombatra betervezett randija pedig már csak hab a tortán; Shinichi szülinapja alkalmából moziba hívja a fiút, aki persze képtelen megjelenni, hiszen Conanként hogyan is tölthetnék kettesben az estét? De hogy mi köze van egymáshoz egy kerti partinak, egy bombának és egy randinak? 
Mori Kogoronak, Megure felügyelőnek, Shiratori nyomozónak és Conannek össze kell dolgoznia, hogy rájöjjenek: ki a tettes, mik az indítékai, és vajon miért pont Moriya Teiji harmincas éveinek munkáit igyekszik a földdel egyenlővé tenni. 
A legnagyobb bumm egészen éjfélig várat magára, az egyik igencsak látványos, az égboltot megkarcoló épületben, ahol kettesben marad Shinichi legféltettebb kincsével, Rannal. 


Tik-tak és bumm 


A körítés kipipálva, a történet kipipálva, na és a vizuális élmény? Nem mondhatnánk a grafikára, hogy hatalmas fejlődésen ment keresztül, hiszen a sorozat 96-os startja után mindössze egy évvel már kihozták az első - és korántsem utolsó - mozifilmet, viszont egyáltalán nem is panaszkodhatunk, mert a széria első részeivel ellentétben jóval tisztábbak a rajzok, miközben megtartották a nosztalgikus stílust, plusz felfrissítették az animációt. 
Tulajdonképpen az első filmre leginkább úgy lehet tekinteni, mint egy hosszú epizódra, aminél lazítottak egy kicsit a készítők a krimi műfaji szabályain, felvonultatták a szereplőgárdát, és egyaránt megpróbálták kielégíteni a krimirajongók és a laikusok igényeit is. Emiatt minden mellékhatás és orvosi segítség nélkül ajánlom bárkinek, akit érdekel a Conan, vagy egy jó kis akciófilm - netán mindkettő. 



Adatlap: 

Conan a Detektív - Bomba A Felhőkarcolóban 
Meitantei Conan: Tokei Jikake no Matenro 
(anime, 1997) 

Rendezte: Kodama Kenji 
Stúdió: TMS Entertainment
Hossza: 94 perc 



Nézhető online itt






2015. május 15., péntek

Sakasama no Patema (Anime film)



Kétirányú gravitáció 



Nagy ötlet, mégsem jutott eszébe szinte senkinek sem előtte: mi lenne, ha a gravitáció két irányba hatna, az emberek egy részének a fent lenne a lent, és fordítva? Nagyjából egy időben két alkotás is született a témában: a Kirsten Dunst főszereplésével készült, viszonylag ismeretlen amerikai Upsode Down mellett szintén ezt a remek felütést dolgozta fel Yoshiura Yasuhiro 2013-as rajzfilmjében, ami nem csak amerikai társával összehasonlítva, de saját jogán is valóságos gyöngyszem a modern sci-fik világában. 


A Sakasama no Patema története szerint egy múltbéli, kudarcba fulladt kísérlet következtében az emberek egy része a földalatti üregekbe kényszerült, ugyanis a félresiklott tudományos teszt hatására rájuk a tömegvonzás teljesen ellentétesen hat. 
A film főhőse a fiatal és kalandvágyó, a fenti életről és az inverz gravitációról mit sem sejtő Patema, egyike a föld alatt elő embereknek, aki a bezártság, valamint a felszíni életről szóló pletykák arra ösztönöznek, hogy új helyekre barangoljon, új területeket fedezzen fel magának. Egyik ilyen túrája során túl messzire merészkedik, és megpillantja a felszínt, a mélyben a kéklő eget, illetve egy fejjel lefelé álló fiút, Eijit. 
Kettejük találkozása indítja el az egész bolygó népének újra egymásra találását, közben pedig nem mellékesen kettejük finomra hangolt, de erőteljes kapcsolata is kibontakozik. 
Patema, bátorságot kötve a furcsamód "fordítva" élő Eijivel, megpróbálja feltérképezni azt a világot, amitől ősei veszélyekre hivatkozva óva intették. Egymásba kapaszkodva, egymás gravitációs erejét kiegészítve lebegnek ég és föld (kinek melyik) között, miközben a felszíni világ merev doktrínáiban szentül hívő társaik igyekeznek megakadályozni küldetésüket. Patema kirándulása ugyanis a felszíni diktatórikus rendszer helytartóinak szemét szúrja a leginkább, akik tiltják a különbözőséget, a "fordított" emberek létét pedig igyekeznek elrejteni a mindennapi robotba kényszerített, uniformizált társadalom elől. 
Bár a film során ez az orwelli vasszigor terjedelmi okokból elsikkad, vázlatos marad, az alkotók a Föld fontosságát sulykoló néhány túlkapásának találó illusztrálásával (például amikor Eijit megdorgálják, amiért óra közben az eget bámulta) ették egyértelművé az elnyomó erők jelenlétét. 
Eiji és Patema a Pixar-féle Fel!-hez hasonló módon, egymás léggömbjeként funkcionálva repdesnek, és jönnek rá szépen lassan az igazságra, mi is történet valójában azon a bizonyos múltbéli, végzetes napon. 
Ez az egymásba kapaszkodás, de mégsem eggyé tartozás ráadásul gyönyörű allegóriája a tinédzserlétnek, a fiatalkori szerelemnek is, amikor semmis sem úgy van, ahogy az ember szeretné. 

A Sakasama no Patema egyébként nagyon szerény eszközökkel operál, de mint tudjuk, egy sci-fi korántsem attól lesz jó, ha látványos, vagy ha másodpercenként robban fel benne valami. Az anime készítői csupán maroknyi karaktert mutatnak be, azok közül is jóformán csak néhányra koncentrálnak igazán, mégis hirtelen felskiccelt, de valóságos, azonosulásra alkalmas, tartalmas, életszagú jellemeket kapunk, akikért az első pillanattól fogva szoríthatunk, vagy éppen gyűlölhetjük őket. Érdekes még az állandó játék a nézőpontokkal. Kamera ennyiszer még nem fordult 180 fokot az anime, de talán még a film történetben sem. Bár hol is vagyunk éppen, a felszínen, a föld alatt, vagy akár az égben, Patema és Eiji fejjel lefelé egymásba kapaszkodó párosát egyszer egyik, másszor másik szemszögből látjuk, ami egy idő után - főleg a helysínek és magasságok folyamatos változtatása miatt - erőteljes agymunkára kényszeríti a nézőt. Ezek mellé gyönyörű színes képeket és látványos jelenetsorokat kapunk, melyek az 1980-ban született Yoshiura Yasuhiro korábbi filmjeit tekintve aligha adnak okot meglepetésre. 

A webes animációként indult, majd egészestés animévé fejlődött Sakasama no Patema egyszerű, de nagyon is hatásos, meglepően jó sci-fi, egy remek ötlet szép kibontása, ami végre sikerrel pumpált némi új vért az utóbbi időben erősen gyengélkedő zsánerbe. 


Adatlap: 


Sakasama no Patema 
(anime film, 2013) 

Rendezte: Yoshiura Yasuhiro 
Stúdió: Purple Cow Studios 
Hossza: 99 perc 





2014. november 10., hétfő

Érdekesség a Bokura Ga Ita című film színészeiről.


Yoshitaka Yuriko mint
TAKAHASHI NANAMI



A 24 éves színésznő filmográfiája egyre hosszabb lesz és egyre sokszínűbbé válik, de ismertségét főleg drámai szerepeinek köszönheti.
Ezek közül is kiemelkedik a Pirszinget a kígyóknak filmes változata, amelynek főszerepében nyújtott alakításáért Kék Szalag-díjjal jutalmazták 2008-ban.
A legígéretesebb fiatal tehetségeknek járó díjjal aztán filmes karrierje is beindult, és a csekély számú sorozata mellett ma már főleg ezekkel foglalkozik.
Törékeny és sebezhető kinézete miatt gyakran osztanak rá lelkileg labilislányokat (Love Shuffle, Tokyo Dogs), de kedves mosolya miatt egyre inkább rátalálnak a romantikus szerepek is (Konzen Tokkyu).
Nanami szerepére elsőre merész választásnak tűnik, de a rajzolt lány cukiságát visszaadni egyébként is képtelenség lenne, a film végére pedig belátjuk, hogy erre nincs semmi szükség.





Ikuta Toma mint
Motoharu Yano



Az érzékeny, olykor önző, de mindig elbűvölő Yano megformálására tökéltes választásnak bizonyult Toma, aki a Jonny’s Entertainment sztárcsináló gépezetének egyik legsikeresebb tagja.
A színészet mellett zenével is foglalkozik, ebből kifolyólag több zenés darabban is láthatták rajongói kezdve a West Side Storytól egészen a Grease-ig.
Filmes karrierje főként sorozatokból áll, de mióta 2010-ben megkapta a Kék Szalag-díjat (a Hanamizukiért) egyre több mozifilmet vállal.
Huncut kölyökképe ellenére a drámai szerepek is remekül állnak neki, bizonyítva ezzel, hogy még egy idol is lehet jó színész. 









2014. október 30., csütörtök

Bokura Ga Ita (A film)




Huszonéves gimnazisták. 


A Bokura ga Ita manga- és anime változatának hatalmas sikere, na meg a japánok tragikus szerelmi történetekhez való vonzódása miatt Yano és Nanami keserédes sztorija 2012 tavaszától már élőszereplős kivitelben is elérhető. 

Az animék, mangák élőszereplős feldolgozását elkészíteni anyagilag elég veszélytelen, máskülönben viszont nagyon kockázatos vállalkozás. A korábbi médiumok rajongói ugyanis nagy valószínűséggel befizetnek az új változatra is, hogy viszontláthassák kedvenceiket, de az ő igényeiknek megfelelni is jóval nehezebb. Új rajongókat szerezni pedig szinte lehetetlen. Ez az oka annak, hogy túl nagy áldozatvállalások és erőfeszítések nem jellemzik ezt a műfajt, így a siker és az elismertség is javarészt mérsékelt. Arról nem is beszélve, hogy jellemzően olyan történeteket dolgoznak fel, amelyek népszerűek ugyan, de általában csak az adott médiumnak állnak jól. 
Ennek ellenére a japánok nem tesznek le az élőszereplős filmek gyártásáról és a nézők sem a megtekintéséről. Szerencsére! 

Néha ugyan is minden összejön. A csillagok jó szögben állnak, a megfelelő színészek vesznek részt a válogatásokon, és a rendező is egy elkötelezett, de nem elvakult ember, aki úgy tud hű maradni a manga szellemiségéhez, hogy nem kell a filmet sem megerőszakolnia. 

A Bokura ga Ita rendezője még csak pályájának elején jár, de már nem kezdő a live actionök terén. 
Tudta, hogy ha jó munkát akar végezni, akkor tekintettel kell lennie az adaptálásra való műre is, de nem másolhatja le szolgaian. Ezért tisztelegve a manga szerzője előtt, a film forgatására részben Kushiróban, a mangaka szülővárosában kerített sort, de mellőzte a shojós csillogást és a rajzfilmes elemeket. Ráadásul Miki Takahiro a tapasztalaton felül rendelkezett még valamivel, ami elengedhetetlen egy jó adaptációhoz: a megfelelő alapanyaggal. 

Az anime változattal ellentétben ugyanis ő már akkor kezdhetett neki filmje(i) munkálataihoz, mikor a manga a vége  felé közeledett. 

A vég tehát új kezdetet ígért. Egy új, és eddig a legteljesebb feldolgozás ígéretét. 
Közel tíz év után 2012. februárjában Obata Yuki ugyanis végleg lezárta főhősei útkeresését, és egy utolsó csavarral pontot tett kalandjaik végére. Így, aki hiányolta az anime lezárásából a jövőre vonatkozó utalásokat, az megnyugodhat. Az élőszereplős változat a teljes mangát vette alapul, így Yano és Nanami életét még jóval azután is követhetjük, hogy elváltak útjaik a vasútállomáson. 


Két rész a teljességért


Ezzel az élőszereplős Bokura ga Ita kétségtelenül komplexebb képet ígér az animénél, amely a kilencedik kötet (a 16-tól) eseményeit már nem tárgyalja. Ugyanakkor, bár szétszedték a történetet két egész estés filmre, az új változat elkészítésénél nem fért bele az időbe minden apró esemény felelevenítése. A kifejezetten mangahű anime után tehát egy kevésbé részletes, összességében mégis teljesebb feldolgozást köszönthetünk a filmben, amely 2012 tavaszán került a nagyközönség elé. 

Mivel a történet jó része az anime eseményei után öt évvel játszódik, még az is bocsánatos bűn, hogy a szereplőket a húszas éveik közepén-végén járó színészek alakítják, noha a film elején eléggé kilóg a lóláb. Hiába, de a jó élőszereplős filmek továbbra sem túl gyakoriak, de a jók száma azért eggyel nőtt. 

Azoknak az anime rajongóknak, akik a mangát nem olvasták, de töretlenül kíváncsiak, hogyan alakult Yano, Nanami, Take és Yamamoto Yuri élete a továbbiakban, egyenesen kötelező azt a párórát rászánni kedvenceikre. 
Akik viszont semmit se tudnak a Bokura ga Itáról, akkor próbálkozzanak, ha nem vetik meg a drámát, és egy sötétebb tónusú filmben is megtalálják a szépséget! 



Adatlap: 

Bokura ga Ita 1-2
(japán film, 2012) 
Rendezte: Miki Takahiro
Írta: Yoshida Tomoko 
Stúdió: Enterbrain Inc. 



Nézhető online: 

Első film: 


Második film: 




2013. szeptember 7., szombat

Inuyasha mozifilm 4 - A vörösen lángoló Haurai-sziget (Movie 4)




Létezett régebben egy olyan hely, ahol szellemek és az emberek éltek együtt. Hourai-sziget volt a neve. Mégis, ez a hely nem volt annyira békés. 50 évvel ezelőtt, mielőtt Kikiyou a fához szegezte Inuyashát, démonok a másvilágról lerombolták a szigetet. Inuyashának és Kikyounak fájdalmas emlékeket rejthet a sziget, mivel ott vívtak egy kemény csatát a démonok ellen. De most, a Hourai-sziget hirtelen feltűnik a Sengoku korszakban (középkori Japánban). Ezt Inuyasha is megérezte a levegőben, és Sesshoumaru is.




Kiadás éve: 2004







Itt nézhető:


Part 1.
Part 2.
Part 3.
Part 4.







2013. szeptember 6., péntek

Inuyasha mozifilm 3 - A világhódítás kardjai



Ebben a moziban Inuyasha múltja kerül terítékre. Megismerhetjük születésének körülményeit, apját és hogy miként halt meg.
Kagome világában indul a tényleges cselekmény. Nagyapja egy ősi családi örökséget, egy kardot hoz elő. Amely valójában Inuyasha apjának fegyvere volt, a neve Sou'unga, az alvilág kardja, mellyel a halottak felett lehet uralkodni. Akit ugyanis megölnek vele, az zombiként éled újjá.
A kardot 700 éve lepecsételték, és a két világot összekötő kútba dobták, így került ebbe a világba. Itt viszont csupán 200 év telt el. A kardon lévő pecsét pedig pont most készül feltörni, a pecsétet fenntartó szellem ugyanis minden erejét elhasználta.
A kard saját akarattal bír, gonosz akaratát hordozójára kényszeríti, ha annak elméje nem elég erős.
Mikor Inuyasha megfogja, hogy lecsillapítsa tombolását, a karjára fonódik, és részben uralma alá vonja a félszellemet. Visszatér saját világába, Kagome pedig természetesen utána siet.
Végül Inuyashának sikerül megszabadulnia a kardtól, de az új hordozót keres magának. Feltámasztja Inuyasha anyjának egykori hitvesét, aki 700 éve halott. Az bosszúra éhesen kikel a sírjából és a világ elpusztítására készül.
Ahhoz, hogy megállítsák, nem elegendő a Tessaiga vagy a Terseiga ereje, csak akkor, ha azok egymás oldalán küzdenek. Így Inuyashának és Sesshomarunak össze kellene fogniuk a közös ellenség ellen.

Műfaj: akció, fantasy, romantikus, vígjáték



Kiadás éve: 2003




Itt nézhető:





2013. szeptember 5., csütörtök

Inuyasha mozifilm 2 - Kastély a tükör mögött (Movie 2)


Az egész azzal kezdődik, hogy üldözik Narakut, bár Inuyasha nem, mivel ő éppen ember (újhold van). Végül is "megölik" Narakut egy hatalmas robbanás kíséretében. Persze ezt az összes szellem megérzi, beleértve Sesshoumarut, Kagurát és Kannát. Az utóbbi kettő feltámasztja Kaguyát, aki képes megállítani az időt. Kaguya elrabolja Kagomét, hogy megegye. Persze Inuyasha ezt nem hagyja. Új barátokat szereznek, Sango végre visszakapja Kohakut, a kisöccsét, habár ennek nem sokáig örülhet Naraku miatt....
Kagome viszont jelentős erőre lépést tesz a szerelemben.

Műfaj: akció, fantasy, romantikus, vígjáték


Kiadás éve: 2002





Itt nézhető:

Inuyasha Movie 2. Part1
Inuyasha Movie 2. Part 2


2013. szeptember 4., szerda

Inuyasha mozifilm 1 - Időtlen szerelem (Movie 1)


A történet főhősei Kagome és Inuyasha. Szokásos módon ékköveket keresnek, így indul a történet. De hamarosan összefutnak egy Menomaru nevű szellemmel, aki meg akarja szerezni a Tetsusagai-t. Nem sikerül neki, ezért elrabolja Kagomét, hogy csaléteknek használja. A biztonság kedvéért pedig egy varázslattal a szolgájává teszi. Bár ez csak később derül ki.

Tudni kell, hogy ez a Menomaru egy 200 éve élt hatalmas kínai szellem fia. De mikor ez a szellem, Hyouga Japánba jött, Inuyasha apja fogságba ejtette. Így egy hatalmas fában lett elzárva. Ez egy Időfa. De miután Kagome ebbe a világba érkezett, és darabokra törte a Négy lélek ékkövét, egy szilánk ebbe a bizonyos Időfába fúródott. Így tudott Menomaru kiszabadulni a fogságából. Csak egy kis hiba csúszott a számításaiba, mikor azt hitte, elveheti Inuyashától a kardot. Azt ugyanis védőpajzs védi, ami csak a fél szellem számára teszi használhatóvá az agyarat. Így került a képbe Kagome elrablása.

Menomaru ügyesen manipulálva Inuyashát, kiszabadíttatja vele apját. A szellemnek ugyan már nincs teste, de az ereje még töretlen. Így a japán szellem elkezdheti felemészteni apja hagyatékát. A cél, hogy megsemmisítsék az új Hyouga-samát.

Találkozhatunk Mirokuval, Sangoval, Shippoval, Kaede anyóval és Myougával is. Mind együtt harcolnak a félelmetes erejű Menomaru ellen. Persze több szerepük is van. Mindegyikükhöz fűződik valamilyen mellékszál, ami még izgalmasabbá teszi a mozit. De feltűnik Sesshomaru-sama, Rin, Yaken és Kikyo is.

Műfaj: akció, dráma, fantasy, romantikus, vígjáték


Kiadás éve: 2001





Itt nézhető:

 Inuyasha Movie 1. (Időtlen Szerelem)




2013. augusztus 13., kedd

Chihiro Szellemországban





Chihiro, a tízéves, önfejű kislány meg van győződve arról, hogy az egész világ körülötte forog - épp ezért képtelen belenyugodni abba, hogy szüleivel új városba költözik, és csalódottságát meg sem próbálja leplezni az utazás alatt. Amikor az erdőben eltévedve egy különös zsákutca végére érnek, a kis család rábukkan egy sötét alagútra, amelynek másik végén szellemváros fogadja őket. Az üres utcákon fejedelmi lakomától roskadoznak az asztalok: az éhes szülők mohón a finom ételekre vetik magukat, ám hamarosan disznóvá változnak, amikor a városban felbukkannak a valódi vacsoravendégek. Az eldugott mesevilág lakói ősi istenek és más csodalények, uralkodója pedig Yubaba, a gonosz boszorkány. Chihiro csak akkor mentheti meg szüleit, ha hasznossá teszi magát Szellemországban és munkát talál magának a banya hatalmas fürdőházában. A rémült kislányt azonban pártfogásába veszi Haku, a varázslótanonc. Ez a titokzatos fiú Yubabát szolgálja, a szellemvilág boszorkányát, aki ha rátalálna Chihiróra, őt is disznóvá, vagy akár szénné változtatná. Első próbálkozása a kazánházban kudarcot vall, ezért magát Yubabát kell megkeresnie kérésével. Bár sikerül meggyőznie a boszorkányt, Yubaba azonban elveszi a kislány valódi nevét. Aki pedig elveszti a nevét, többé nem térhet haza. Haku mégis reményt önt Chihiroba, aki új barátokra lel, és alaposan felforgatja a fürdőház életét. De eközben megment egy folyamistent, rendet tesz a boszorkányok párharcában, és otthont talál egy „arc nélkülinek”. Mindeközben jellemfejlődésen megy keresztül, önálló, odaadó személy válik belőle, aki mindent megtesz, hogy segítsen szülein és a titokzatos fiún, akihez romantikus érzések kötik. 






Kiadás éve: 2001




Nézhető online:

Chihiro szellemországban