Zenék

2014. október 30., csütörtök

Bokura Ga Ita (A film)




Huszonéves gimnazisták. 


A Bokura ga Ita manga- és anime változatának hatalmas sikere, na meg a japánok tragikus szerelmi történetekhez való vonzódása miatt Yano és Nanami keserédes sztorija 2012 tavaszától már élőszereplős kivitelben is elérhető. 

Az animék, mangák élőszereplős feldolgozását elkészíteni anyagilag elég veszélytelen, máskülönben viszont nagyon kockázatos vállalkozás. A korábbi médiumok rajongói ugyanis nagy valószínűséggel befizetnek az új változatra is, hogy viszontláthassák kedvenceiket, de az ő igényeiknek megfelelni is jóval nehezebb. Új rajongókat szerezni pedig szinte lehetetlen. Ez az oka annak, hogy túl nagy áldozatvállalások és erőfeszítések nem jellemzik ezt a műfajt, így a siker és az elismertség is javarészt mérsékelt. Arról nem is beszélve, hogy jellemzően olyan történeteket dolgoznak fel, amelyek népszerűek ugyan, de általában csak az adott médiumnak állnak jól. 
Ennek ellenére a japánok nem tesznek le az élőszereplős filmek gyártásáról és a nézők sem a megtekintéséről. Szerencsére! 

Néha ugyan is minden összejön. A csillagok jó szögben állnak, a megfelelő színészek vesznek részt a válogatásokon, és a rendező is egy elkötelezett, de nem elvakult ember, aki úgy tud hű maradni a manga szellemiségéhez, hogy nem kell a filmet sem megerőszakolnia. 

A Bokura ga Ita rendezője még csak pályájának elején jár, de már nem kezdő a live actionök terén. 
Tudta, hogy ha jó munkát akar végezni, akkor tekintettel kell lennie az adaptálásra való műre is, de nem másolhatja le szolgaian. Ezért tisztelegve a manga szerzője előtt, a film forgatására részben Kushiróban, a mangaka szülővárosában kerített sort, de mellőzte a shojós csillogást és a rajzfilmes elemeket. Ráadásul Miki Takahiro a tapasztalaton felül rendelkezett még valamivel, ami elengedhetetlen egy jó adaptációhoz: a megfelelő alapanyaggal. 

Az anime változattal ellentétben ugyanis ő már akkor kezdhetett neki filmje(i) munkálataihoz, mikor a manga a vége  felé közeledett. 

A vég tehát új kezdetet ígért. Egy új, és eddig a legteljesebb feldolgozás ígéretét. 
Közel tíz év után 2012. februárjában Obata Yuki ugyanis végleg lezárta főhősei útkeresését, és egy utolsó csavarral pontot tett kalandjaik végére. Így, aki hiányolta az anime lezárásából a jövőre vonatkozó utalásokat, az megnyugodhat. Az élőszereplős változat a teljes mangát vette alapul, így Yano és Nanami életét még jóval azután is követhetjük, hogy elváltak útjaik a vasútállomáson. 


Két rész a teljességért


Ezzel az élőszereplős Bokura ga Ita kétségtelenül komplexebb képet ígér az animénél, amely a kilencedik kötet (a 16-tól) eseményeit már nem tárgyalja. Ugyanakkor, bár szétszedték a történetet két egész estés filmre, az új változat elkészítésénél nem fért bele az időbe minden apró esemény felelevenítése. A kifejezetten mangahű anime után tehát egy kevésbé részletes, összességében mégis teljesebb feldolgozást köszönthetünk a filmben, amely 2012 tavaszán került a nagyközönség elé. 

Mivel a történet jó része az anime eseményei után öt évvel játszódik, még az is bocsánatos bűn, hogy a szereplőket a húszas éveik közepén-végén járó színészek alakítják, noha a film elején eléggé kilóg a lóláb. Hiába, de a jó élőszereplős filmek továbbra sem túl gyakoriak, de a jók száma azért eggyel nőtt. 

Azoknak az anime rajongóknak, akik a mangát nem olvasták, de töretlenül kíváncsiak, hogyan alakult Yano, Nanami, Take és Yamamoto Yuri élete a továbbiakban, egyenesen kötelező azt a párórát rászánni kedvenceikre. 
Akik viszont semmit se tudnak a Bokura ga Itáról, akkor próbálkozzanak, ha nem vetik meg a drámát, és egy sötétebb tónusú filmben is megtalálják a szépséget! 



Adatlap: 

Bokura ga Ita 1-2
(japán film, 2012) 
Rendezte: Miki Takahiro
Írta: Yoshida Tomoko 
Stúdió: Enterbrain Inc. 



Nézhető online: 

Első film: 


Második film: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése