Zenék

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anime. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anime. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 22., szombat

Kilari

 


Zabagépből popkirálynő


Tsukishima Kilari csinos fiatal lány, aki annak ellenére is népszerű az iskolában, hogy életének első tizennégy évében ügyet sem vetett az olyan hívságokra, mint a divat vagy a smink, továbbá fogalma sincs, mi számít trendinek. Kilarit ugyanis egyvalami érdekli: a zabálás.

Kilari pasizás és trendspotting helyett a kajára és a haspókoskodásra koncentrálta az összes erejét. Platinakártyás tagja a nagyevő anime szereplők klubjának; kiéhezett vaddisznóként veti magát az ételre, és teljesen kivetkőzik magából, amint ennivalót lát. Nem meglepő, hogy az a srác, aki minden bátorságát összeszedve ebédidőben próbál meg átadni neki egy szerelmeslevelet, menten kiábrándul belőle. 


A herceg karjaiban


Ilyen előjelek mellett nehéz elképzelni, hogy Kilariból valaha top idol lesz, sőt, még az is kérdéses, akad-e az apján kívül olyan férfi, aki még azután is rajong érte, hogy látta, mire képes az ebédlőasztalnál. 
Az események azonban új irányt vesznek, amikor Kilari lezuhan a magasból, mikor épp egy teknőst próbál megmenteni (ne firtassuk, mit keres egy teknős a fán egy forgalmas nagyvárosi út közepén - a Kilari állatszereplői mindenféle furcsaságra képesek. Lentebb Mascot madness alcímen olvashattok erről egy kis érdekességet). Kilarit egy ballonkabátos fiú kapja el, megköszöni, hogy előkerítette a teknősét, és cserébe átnyújt egy jegyet az aznapi SHIPS koncertre. Kilarinak fogalma sincs róla, mi köze a SHIPShez a Seiji néven bemutatkozó fiúnak, de a váratlan találkozás mély nyomot hagy benne (szerelem első látásra? vagy csak halálközeli élmény utáni kábulat?). 
Kilari ezután természetesen elmegy a koncertre, hogy újra találkozhasson a fiúval, de nem a nézőtér, hanem a "Személyzet" feliratú bejárat felé veszi az irányt. Ott szőke megmentője helyett egy sötét hajú és egyáltalán nem kedves fiúba botlik, aki egyre komorabbá válik, mikor megtudja, Kilari mit keres itt. 
A fiú Hiroto, Seiji haverja, aki meglehetősen nyersen adja tudtára Kilarinak, hogy semmi esélye nincs szíve választottjánál. 
Hiroto szavainak igazáról Kilari is kénytelen meggyőződni, amikor kiderül, hogy a földöntúli népszerűségnek örvendő SHIPS fiúzenekar két tagjával, vagyis Kazama Hirotoval és Hiwatari Seijivel hozta össze aznap a sors. 



Irány a rivaldafény


 
Természetesen hősnőnk nem hagyja annyiban a dolgot (a szerelem erősebb... meg egyébként is hátravan még 152 rész). Úgy dönt, hogy ha Seiji eszerint egy külön világban él, ám legyen: ő is szerencsét próbál a showbizniszben. A döntést tettek követik, és a kezdeti nehézségek után Kilari nem csak bejut a SHIPSet foglalkoztató ügynökséghez, hanem közeli barátságba kerül a fiúkkal, akik sokat segítenek a karrierjében. 
Látszólag tehát minden adott ahhoz, hogy Kilari és Seiji összejöjjenek, de az élet nem ilyen egyszerű. Az új ismeretségek és a szórakoztatóiparban eltöltött idő komolyan átalakítja Kilari kezdeti kislányos elképzeléseit a Nagy Ő-ről... 
Annak ellenére, hogy animében nem ritka, ha valaki az első részek végére hétköznapi lányból top idol lesz, a Kilari egészen megfontoltan építi fel a főhősnő pályafutását. Hagy időt arra, hogy Kilari az apró reklámszerepek és kis közönség előtti előadásokról lépésenként jusson el az országos népszerűség és a megakoncertek szintjére.




Adatlap: 

Kilari
(anime, 2006-2008)

Eredeti mangaka: Nakahara An
Rendezte: Okuwaki Masaharu
Stúdió: G&G Entertainment/Synergy SP
Hossza: 153x23 perc



Egy kis érdekesség



Mascot madness 


A Kilari fő történetszála mellett párhuzamosan fut egy másik is, ahol a szereplők kisállatai a főhősök. Majdnem minden karakterhez tartozik legalább egy intelligens, cseppet sem hétköznapi házi kedvenc. 
A gazdik sztorijához hasonlóan a közöttük kialakuló kapcsolatrendszer is barátságok és rivalizálások bonyolult szövevénye. 
Sokakat talán megriaszt ennyi állatszereplő, de van létjogosultságuk, hiszen a Kilari alapvetően egy gyerekek számára készült vígjáték, és a szőrmókokra fontos szerep hárul a poéngyártásban.


2022. január 11., kedd

Myself; Yourself

 



Shuri és Shu egy esernyő alatt

 
 
Mi lesz a gyerekkori barátságból, mikor felnövünk? És hogy kerül a konyhakés a hegedűtokba? Az aranyosságot a brutális köznapi drámával keverő animék egyik újabb kiemelkedő darabját ismerhetjük meg az alábbiakban. 



Négy gyermek, Yatsushiro Nanaka, Wakatsuki Shuri, Wakatsuki Shüsuke és Oribe Aoi könnyek között búcsúztatják barátnőjüket, Hidaka Sanát, aki másik városba költözik. A búcsúpartira mindegyikük saját készítésű ajándékkal érkezik: Shüsuke egy horgászcsalival, Shuri fél pár kötött kesztyűvel, Aoi búcsútortával, Nanaka pedig saját szerzeményét adja elő hegedűn. Sajnos nem készült el teljesen a zenemű, ezért Sana csak félig hallgathatja meg, de Nanaka megígéri neki, hogy mire újra találkoznak, befejezi a kompozíciót. A kis közösség tehát visszavárja Sanát, és remélik, hogy barátságuk kötelékei a hosszú távollét alatt sem fognak gyengülni.




A múlt kútja



Sana öt évvel később tér vissza, és hamar rájön, hogy a gyermekkori emlékképek és a valóság között nem teljes az átfedés. 
Természetesen a látszólag csendes vidéki kisvárosban sem állt meg az élet: a külső változások rögvest meghökkenést okoznak, de Sana ezen gyorsan túlteszi magát, és egyetlen pofonnal megússza azt is, hogy nem ismeri fel Nanakát.
A belső változások feldolgozásakor viszont sokkal nehezebb dolga van, különösen Nanaka esetében, akit a legjobban szeretett. A diszkréten átugrott öt év ugyanis több olyan eseményt hozott, ami komoly nyomot hagyott a többiek lelkén. 
Sana hazaérkezése felkavarja az állóvizet, és az idilli felszín felkapargatása után egyre súlyosabb és súlyosabb dolgok kerülnek elő a mélyből; olyan gyerekkori traumák, melyeket nem biztos, hogy meg kellett volna bolygatni. De ha már megbolygatták őket, igenis szembe kell nézni velük.
Sana saját magának és a többieknek is bizonyítani szeretné, hogy a barátság és a szerelem képes kiállni az idő próbáját és gyógyító fátylat borítani a múltra. 


A Myself; Yourself animeverziója nem a legjobb csillagzat alatt született, mert éppen akkor kezdték vetíteni, amikor a School Days a jól ismert botrányos körülmények között véget ért. Mivel a Myself; Yourself is olyan történet, ahol nem csak az étkezési előkészületeknél használják a konyhakést, a rajongói körökben nagy találgatás folyt a sugárzás alatt, hogy sikerül-e anélkül adaptálni a sztorit, hogy csorbulna a drámaisága. Így utólag elmondható, hogy egyetlen nagyobb kompromisszum (a "fekete vér szindróma") árán sikerült elkerülni a komolyabb cenzúrát és a "Nice Boat" jellegá befejezést is.







Adatlap: 

Myself; Yourself
(anime, 2007)
 
Rendezte: Kuroda Yasuhiro
Késztette: Dögaköbö
Hossza: 13x23 perc 






2020. december 4., péntek

Yumeiro Patissiere

 


Maximális sütemény túladagolás 


A főszereplők cukrásznebulók képességeik szerint kerülnek betűkkel jelölt csoportokba (az "A" csoportban küzdenek a legtehetségesebbek), a kör/kereszt/háromszög paradigma pedig a kész ínyencségek értékelésekor kerül elő. 



Amano Ichigo számára kevés kitörési lehetőséggel kecsegtet az élet, zongorista húga árnyékában kevés esélye van a saját kvalitásait csillogtatni. Arról nem is beszélve, hogy Ichigónak kvalitásokból amúgy sem jutott sok; az egyetlen dolog, amiben igazán verhetetlen, az a mértéktelen süteményfogyasztás. 
Persze, ha csak ennyi lenne elmondható róla, elveszne a nagyevő animekarakterek tömegében. Ichigónak azonban, miközben képes elpusztítani egy fél cukrászdát, jut ereje arra is, hogy komplex elemzésnek vesse alá az elfogyasztott süteményeket. Ízlelőbimbói segítségével azonosítja az étkek összetevőit és kikövetkezteti, mire törekedett eredetileg a cukrász. 
Ezt a képességet fedezi fel benne a híres-neves francia mestercukrász, Henri Lucas, és felajánlja Ichigónak, hogy tanuljon nála a St. Marie iskolában. Ichigo kapva kap a lehetőségen, úgy érzi, hogy végre eljött az ő ideje. Miután meggyőzi a szüleit arról, hogy képes lesz megküzdeni egy bentlakásos iskola kihívásaival, nagy reményekkel vág neki az ismeretlennek.



A sorozat tömény mennyiségben szállítja a cukrászati remekműveket!



 

Selejtből elit



Sajnos mire Ichigo iskolaváltása lezajlik, Henri-senseinek haza kell utaznia. Emiatt a St. Marie internátusban mindenki csak annyit tud Ichigóról, hogy Henri Lucas pártfogoltja. A tanárok ebből kiindulva arra a téves megállapításra jutnak, hogy Ichigo valami szuper-fenomén, és rögtön a legjobbak közé, az "A" csoportba sorolják. Ichigo viszont csak a sütemények elfogyasztásában profi, az elkészítésük fortélyairól halvány gőze sincs. Ez a tanári tévedés rögtön az első órán kiderül, de akkor már késő, így Ichigo gyorstalpaló üzemmódban kell hogy elsajátítsa a cukrászszakma mesterfogásait, hacsak nem akar a bénázásaival "F" csoportot csinálni az "A"-ból, keresztbe téve a többieknek. Természetesen a csoportnak rengeteg pluszmunkát és fejfájást jelent a nyakukba tett kolonc kikupálása. 
Az "A" csoportba Ichigón kívül természetesen az évfolyam top 3 bishonenje jár, akiket mindenki csak "Édes Hercegeknek" hív. Tehát az alapprobléma mellett főhősünknek még a többi lánytanulótól érkező irigy pillantásokkal és intrikákkal is meg kell küzdenie.
A Yumeiro Patissiere tipikus darab a lányoknak készült főzőcskézős sorozatok közül, a története különösebb meglepetéseket nem tartogat, elsősorban az aranyos shojók rajongóinak a figyelmébe ajánlom. Akik épp fogyókúrát tartanak, jobb, ha nem állnak neki, mert ez a sorozat olyan tömény mennyiségben szállítja a cukrászati remekműveket, hogy egy-egy rész megtekintése után komoly édességéhség léphet fel a nézőben.




Adatlap: 

Yumeiro Patissiere 
(anime, 2009) 

Eredeti mangaka: Matsumoto Natsumi 
Rendezte: Suzuki Ko 
Stúdió: Studio Pierrot
Hossza: 29x20 perc (plusz második évad 13 rész)



Nézhető online itt:

1.évad 

7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész
13.rész
14.rész
15.rész
16.rész
17.rész
 
2.évad 


2016. augusztus 3., szerda

Zankyo no Terror



Terrorizmus stílusosan 



Az új animék többnyire egy célt szolgálnak: minél több pénzt hozni az alkotóknak. Túl pesszimista vélemény lenne ez? Lehet. De az biztos, hogy a Madhouse egykori alapítója, Murayama Masao arra tette fel mindenét, hogy olyan animéket készítsen, amik pénz helyett a művészi értéket hirdetik. Ezért indította el 2011-ben a Mappa stúdiót, és ezért készítette el a Zankyo no Terror című animesorozatot is. 



Ifjúsági pszichodráma terroristákról 



A Zankyo no Terror hatalmas csobbanással zavarta fel az animés állóvizet 2014 nyarán szokatlan, újszerű történetével. Ugyanis két tinédzser fiúról szól, akik egy Sphinx nevű terrorista duóként hajtanak végre robbantásokat Tokióban. Az egyik akciójuknak szemtanúja lesz Mishima Lisa, akit elvált édesanyja tart otthon terrorban. Az iskolai zaklatásoknak is kitett lány végül a fiúk mellé csapódik. Mindeközben egy ravasz nyomozó, Shibazaki-san jó szimatú kopóként tapad a fiúkra, mivel ő az egyetlen, aki képes megfejteni a görög mitológiából kiokoskodott rejtvényeiket, amikkel mindig következő támadásuk helyszínét jelölik ki. 



Mitől lehet olyan vonzó ez a sorozat? 



Először is, ebben az animében kiválóan működik a terrorizmus, mint központi elem. A már tipikus alkotói fantáziából életre kelt elemekhez képest (pl: vérfarkasok, vámpírok) inkább kötődik a mi valóságunkhoz ez a fogalom. A terrorizmus meghúzódik hétköznapjaink hátterében, a média tudósításaiban, de annyira közvetlenül mégsem érint minket, hogy kellemetlen legyen egy fiktív történet során átélni. Sőt, pont hihetetlenül érdekessé és izgalmassá teszi a sztorit!
Ami még tovább tudja fokozni ezt, az az, hogy nem az áldozatokkal kell azonosulnunk, hanem magukkal a terroristákkal, hiszen mindent az ő szemszögükből követhetünk végig. Így egyedülálló lehetőséget kapunk arra, hogy belepillantsunk e kegyetlenségeket elkövetők fejébe, és megértsük a motivációikat.
Már maga a kíváncsiság és a hátborzongató kaland lehetősége is csábítja a nézőt. Korábbi animékben pedig erre nem igen volt példa (talán a Higashi no Eden a műfaj legjobbja), így a történet eredetisége miatt már kap is egy piros pontot a széria.
Másodszor, a sorozat ügyesen próbál kitörni az animáció nyújtotta korlátok közül. Kísérletet tesz arra, hogy élőszereplős filmes megoldásokkal generáljon feszültséget a megszokott animés arckifejezések mellett, mint a kiguvadt szem, vagy a véresre harapott ajkak. Ezért előfordul, hogy többször is rángatják a kamerát egy-egy jeleneten belül - tipikusan az amerikai akciófilmekben láthatunk ilyet -, vagy szokatlan nézőpontokat használnak, például sokszor "látunk" a terroristák szemével. Így kísérletezik az animációval ez a sorozat, ami üdítőleg hat, és egyúttal ki is emeli a többi mű közül.
Harmadszor, az anime kimagasló muzikalitásnak örvend. Az általam kifejezetten kedvelt music videó-effektus nem itt jelenik meg először, a Kyoto Animation (K-on!, Hyoka, Free!) már régóta kísérletezget vele. A Zankyo no Terror  azonban nemcsak az opening és az ending alatt figyel a zene és a kép egymást erősítő összhangjára. Az epizódok közben is olyan erőteljes dallamok csendülnek fel,amelyek ügyesen fokozzák a drámai hangulatot. Mindez nem is véletlen, mert a legendás Kanno Yoko komponálta benne az összes emlékezetes akkordot.
Az eddigiek alapján már kristályosodhatna előttünk a tökéletes anime képe, de azért óvatosan az első benyomásokkal!




Útban egy eszményi anime felé, de valami hibádzik 



Örömteli látni, hogy Watanabe Shinichiro a Cowboy Bebop és a Samurai Champloo sorozatok után megint lehetőséget kapott a rendezésre - az animés szaksajtó szerint többször is próbált újabb munkákkal előrukkolni, de mindig visszadobták az ötleteit -; ám lehet, hogy nem véletlenül nem engedték. Ugyanis a Zankyo no Terrorban megvolt minden wow-faktor ahhoz, hogy a 2014-es év animéje legyen: jó alapkoncepció, kiváló grafika, és makulátlan zene. De végül mégsem lett igazi sikertörténet. Mi lehetett a baj? 
Röviden maguk a jellemek. Nem tudni, hogy a 11 epizódnyi terjedelem volt-e kevés a jó karakterdrámához, vagy eleve felszínes kellékek voltak a szereplők. Ugyanis a karakterek elindultak valahonnan, de végül nem jutottak el semmilyen megvilágosodásra, nem buktak el erkölcsileg, nem tudtuk átérezni a dühük, vagy a bosszúvágyuk valódi okát. 
Fontos, hogy tini terroristáink nem gyilkosok. Eszük ágában sincs embert ölni, ők csak figyelmet akarnak. De az ebben rejlő lehetőségeket nem használják ki az alkotók. Ott van például Nine, az egyik terrorista fiú. Ő hűvös és megközelíthetetlen arccal adja a hidegvérű zsenit. Rettegésben és fájdalmak között élte át a gyermekkora egy részét, ám mindennek majdnem tíz éve vége. Honnan és miért van benne mégis ez az erős bosszúvágy? Egyetlen konkrét, csak vele megtörtént esetet nem láttunk a sorozat alatt, ami ezt megmutatta volna. Így hiába volt rokonszenves a karaktere, egy ponton túl üressé vált. 
Mellette sokkal izgalmasabb volt a csintalan Twelve, aki Nine-nal szemben látványosabb karakterfejlődést kapott. Az ellenben nem magyarázták meg, hogy miért annyira mély az összetartás közte és Nine között. A sztori elején még rosszindulatú manipulátorként tűnt fel, aki a hozzájuk csapódó Mishima Lisát taszítja romlásba, de végül ez az izgalmas szál is egy ártatlan végkifejletet kapott. Vele kapcsolatban érdemes Lisa szerepét megfigyelni, akinek egy pontn túl nem volt többé igazi funkciója. A gyenge akaratú, balsorsú lány Nine-ra semmilyen hatást nem gyakorolt, pedig az első epizódban hallott monológja erre utalt. Nem derült ki az sem, hogy a fiúkkal átélt kalandjai mennyiben változtatták őt meg? 
A nyomozódráma vonala is izgalmasan indult, hiszen egy felnőtt férfi tudja ezt a karaktertípust hitelesen előadni. Ez a típus azonban ritka az animék célközönségének átlagéletkorából adódóan. Shibazaki ennek tükrében is szenzációs jellem lett volna a maga átlagon felüli igazságérzetével és szabályokat áthágó húzásaival, ami egy meggyötört és lesüllyedt nyomozó képét vetítette elő. De végül az ő hanyatlása is egy gyenge pozitív fordulattal került lezárásra. 
Az elrontott karakterek sorát csak gazdagítja a később felbukkanó, titokzatos Five. A lány múltja közös a terrorista fiúkéval, de gyönyörű dizájnján és kegyetlen húzásain túl nem igazán ismerjük meg tetteinek okát. 
Összegezve, a jól kidolgozott karakterdrámák hiánya lett a sorozat veszte. Olyan, mintha Watanabe Shinichiro félúton elvesztette volna a fókuszt a rendezés során, (pont, mint a Space Dandy-nél) és az egyén helyett a már meglévő morális kérdésekre pl. emberkísérletek, politikai korrupció, családon belüli erőszak stb. fókuszált az események szintjén. Ennek ellenére a Zankyo no Terror egy jó anime. Izgalmas látni benne a MAPPA stúdió és Murayama Masao újszerű és bátor kísérleteit arra, hogy éretebb és összetettebb történeteket öntsenek sorozatba, és hogy az animáció terén egyszerre nyúljanak vissza a régi, rajzosabb megoldásokhoz, miközben kreatívan újítanak is. Az egyedi művek kedvelői is biztos észreveszik a sorozat eme szeretnivaló érdemeit. 








Adatlap: 


Zankyo no Terror 
(anime, 2014) 

Rendezte: Watanabe Shinichiro 
Stúdió: MAPPA 
Hossza: 11 x 23 perc 



Nézhető online itt: 






2016. július 3., vasárnap

Over Drive



Bringakirály 



Shinozaki Mikoto nemrég kezdte el a középiskolát. Szürke figura, akinek jelentéktelen kinézete mellé tökéletesen illik nemtörődöm személyisége, így hamar kiszúrja magának egy pár diák, akik mindenféle feladatot sóznak rá, például a boltba szaladgálást saját pénzen. 
Gyerekkori szerelme, Fukazawa Yuki egy osztályba jár vele, azonban addig nem figyel fel rá, amíg egy nap saját érdekei (és egy beígért táska a bátyjától) úgy nem kívánják. 
Ráveszik Mikotót, hogy lépjen be a Kerékpár Körbe, mivel létszámhiányban szenvednek. A fiú erre esélyként tekint, hogy bemutathassa neki csodás jellemét, azonban előtte meg kellene még tanulnia kerékpározni. 
A klub kapitánya a Koronázatlan Király becenéven ismert Fukuzawa Yosuke, Yuki bátyja, aki nem egy átlagos alak, inkább félelmetes. Szinte lehetetlen feladatot talál ki Mikoto számára a belépés feltételeként, melyet legnagyobb meglepetésére sikerül megcsinálnia. 
A klub kapitányhelyettese Terao Koichi, Yosuke gyerekkori barátja. Koichi nagyon megörül, hogy végre egy csapattal nevezhetnek a közelgő versenyre. 

Mivel az anime témája a sport, elindul a hosszú felkészülés, ami nem olyan könnyű egy kezdőnek. Hamar kiderül: bár Mikotónak jó adottságai vannak (sprinter szerepet tölt be), a fizikuma elég gyenge, de határtalan makacssága és kitartása olyan mértékben viszi előre, hogy mindenkit folyamatosan meglep. 
Mikoto fő célja Yuki lenyűgözése, bár ez a szerelmi szál eléggé a háttérbe szorul. 
Ahogy az megszokott, feltűnik a nagy rivális is, Yamato Takeshi (Kurosuke), aki később segít hősünknek a szerelem ABC-jét megírni. 
Az anime döntő részét a nagy versenyre, a Tour de France-ra való készülés teszi ki, amely során a karakterek motivációja és céljaira is fény derül. Egy igazi híresség is részt vesz benne, akit minden áron le akarnak győzni. 



Adatlap: 


Over Drive 
(anime, 2007) 

Rendezte: Kato Takao
Stúdió: Xebec 
Hossza: 26 x 25 perc 




Nézhető online itt: 





2016. június 30., csütörtök

Girls und Panzer




Vessük be a nehéztüzérséget! 



Két szó, mely ritkán szerepel egy szóösszetételben. Ez azonban megváltozott, amikor útjára indult a Girls und Panzer manga és anime Japánban. 


Furcsa, igaz? Ez még semmi! Férfiak a tankban? Még viccnek is rossz! Ugyanis ezt a harcművészetet (Sensha-dő) ősidők óta csak a szebbik nem képviselői űzik. 
Történetünk kiindulópontja az Öarai Lányiskola és város hordozóhajója. Pontosan! Itt az iskolák a hozzájuk tartozó várossal óriás hajókon járják a tengereket, és saját kikötővel rendelkeznek. Ennek okára utalnak ugyan, de nem képezi fontos részét a történetnek. 
Főhősünk, Nishizumi Miho frissen iratkozott át előző iskolájából egy nem túl vidáman végződő csata után, mivel itt már jó húsz éve nem oktatják eme tantárgyat. Vagyis nem oktatták eddig! Alighogy Miho új barátokra tesz szert, megjelenik a diáktanács és kötelezővé teszik számára, hogy az újraindított Sensha-dő oktatásában részt vegyen, hisz nagy múltú családból származik. Ezután nagyszabású toborzásba kezdenek, és így végül nem könnyen, de sikerül újra belevetnie magát a tankcsatákba. 


Csattogjanak a lánctalpak! 


Szép dolog a lelkesedés, de kellenek tankok is. Mivel jó két évtizede már, hogy szűkség volt rájuk, egy híján az össze tank elkallódott. Megesik az ilyesmi. Nincs más hátra, tankvadászatra indulnak a lányok, hogy a leglehetetlenebb helyekről kerítsék elő a szükséges páncélosokat, amiket rendbe hozva - és kissé extrém módon személyre szabva - elkezdődjön a móka. A tankok harcra valók, így megrendezésre kerül a szokásos Sensha-dő világbajnokság, melyben az iskolák képviselői küzdenek meg a legjobbnak járó elismerésért. 


Mitől is működik? 


A sikerességét több dolognak is köszönheti. Először is, nem vette túl komolyan magát, másodszor a tankok történelmileg hitelesek voltak, így sok tankfanatikus szívébe belopták magukat a lányok. A megjelenés évében a WoT (World of Tanks) internetes tankos stratégiai játék már nagy népszerűségnek örvendett, így a téma adta magát. (Később a GuP és a WoT közösen reklámozta egymást. A bevezetőt a Girls und Panzer szereplőivel illusztrált füzetben jelentették meg Japánban.) Ezen felül 2015-ben a Japánban fekvő Ibaraki városban az animében szereplő tankokkal egy nagy közönségtalálkozót is rendeztek. 
Azóta megjelent már GuP játék PS Vitára, több futó manga mellett három kötetnyi regényt írtak hozzá, továbbá várható egy mozifilmes adaptáció. 




Az Öarai lányiskola csapata: 


Az Ördöghal csapat öt másodéves hallgatóból áll. 
Nishizumi Miho - A csapat és a Sensha-dő osztály parancsnoka. Először nem tetszik neki az ötlet, de végül újra megkedveli az iskolai tankozást. 
Takebe Saori - Népszerűbb szeretne lenni, ezért csatlakozik. Jó beszélőkéje miatt ő lesz a rádiós. 
Isuzu Hana - Tipikus japán jó kislány, kiemelkedő ikebana tehetség, azonban erősebb nővé szeretne válni. 
Akiyama Yukari - Igazi tankrajongó. Régi vágya, hogy barátokat szerezzen. 
Reizei Mako - Folyton elkésik az iskolából a nehézkes reggeli ébredés miatt. A hiányzásainak törlése miatt csatlakozik. 
Jármű: Panzer IV Ausf.D (német) 



A Kacsa Csapat fő célja, hogy a feloszlatott röplabda klubot újra eltudják indítani. A harcok közben általában a sportra jellemző kifejezéseket használnak. 
Jármű: Type 89-I-Go (japán) 



A Nyúl Csapatot hat elsőéves lány alkotja, akik a toborzó videó hatására lelkesen jelentkeztek. Elsőre nem voltak túl ügyesek, de a végén belerázódtak a csatákba. 
Jármű: M3 Lee (USA) 


A Víziló Csapat négy történelembolond másodéves lányból áll, akik híres történelmi személyekről nevezték el magukat. A tankparancsnok például a "Sivatagi Róka" becenévvel rendelkező Erwin Rommel német tábornagy után. 
Jármű: StuG. III Ausf.F (német) 


A Teknős Csapat a diáktanács három tagjából áll. Ők hozták vissza a Sensha-dő oktatást az iskolába. A parancsnok a diáktanács elnöke, aki elég lazán veszi a dolgokat, ellenben a sofőrrel, aki nem más, mint az alelnök. A tűzér pedig a PR ügyek intézéséért felelős tag. 
Jármű: elsőre egy Panzer 38 (t) (német-cseh), amit a későbbiek folyamán felfejlesztenek egy Jagdpanzer 38 Hetzerré (német) 


A Vadkacsa Csapat a Közerkölcs Bizottság három tagjából áll. 
Jármű: Char B1 bis (francia) 


A Párduclán Csapat a járműklub tagjaiból alakult, akik először csak a többi tank szervizelését végezték, de amikor előkerült egy új, elég megbízhatatlan darab, ők kapták meg. 
Jármű: Tiger (P) (német) 


A Hangyász Csapat tagja három, online játékokon keresztül összeismerkedett lány. 
Jármű: Type 3 Ch-Nu (japán) 



Az ellenfelek: 


St. Gloriana Lányakadémia 

Elit iskola, ami a britek által használt második világháborús tankokkal versenyez. Egy barátságos edzőmérkőzésen vesznek részt az őarai-beli lányokkal. Igazán átvették a brit életérzést, hiszen a logójukon angol teáskanna, csésze és sakurát formáló gőz szerepel. 


Fekete Erdő Lányiskola

Csapatuk a legkeményebb, parancsnoka Maho, Miho nővére, aki a Nishuzumi-stílus mestere, mely az egyik legnevesebb a Sensha-dőban. Igazi német precizitással semmisítik meg ellenfeleiket, és ehhez meg is vannak a tökéletes eszközeik. 



Saunders Egyetem Középiskolája

Mivel tehetős iskola, ezért az arzenáljuk az USA által a második világháborúban használt tankokból áll. A csapatkapitányuk igazán energikus, élvezi a küzdelmet. 


Anzio Lányiskola

Ők az olasz vonal, hiszen Carri Veloci CV.33, Semoventi da 75/18-as, M13/40-es és Carro Armato P40 tankokkal versenyeznek, logójuk egy felszeletelt pizza. A meccsük kimaradt a sorozatból, de ezt a 2014-ben megjelent OVA pótolja. 


Pravda Lányközép

A hokkaidói szovjet páncélos különítmény. A csapat parancsnoka az alacsony, tsundere Katyusha nagy Napóleon-komplexussal. Mindig a parancsnokhelyettesével, Nonnával van, aki időnként a hátára véve hurcolássza. A legjobb dal is hozzájuk köthető, hiszen az indulójuk nem más, mint a híres szovjet katonadal, a Katyusha, melyben egy lány várja a háborúba ment kedvesét (manapság ennek a paródiája ismertebb itthon, az "Elvitték az oroszok a tankot...").
Mivel az oroszok sokan vannak, így itt is ők rendelkeznek a legnagyobb arzenállal az összes iskola közül: T-34/76-os, T-34/85-ös, KV-2 és JS-2M (IS-2) típusú tankokkal. 







Adatlap: 


Girls und Panzer 
(anime, 2012-2013) 

Rendezte: Mizushima Tsutomu 
Stúdió: Actas 
Hossza: 12x25 perc + 2 OVA 


Nézhető online: 





2016. január 31., vasárnap

Soul Eater




A lélekfalók 



Mi lenne, ha olyan különleges képességű emberek védenék meg a gonoszoktól a világot, akik képesek fegyverré alakulni, vagy az átalakult fegyvereket forgatni? Mi lenne, ha lelkeket gyűjtögetnének, részben azért, hogy ne árthassanak, részben pedig a saját fejlődésük érdekében? Mi lenne, ha ezeket az embereket egy intézmény fogná össze? Mondjak valamit? Mindez valóság! 

Legalábbis a Soul Eater világában. Az első pillantásra sem átlagosnak tűnő anme - noha a már túlontúl is megszokott "iskolás gyerekek hőst játszanak" alaphelyzettel operál - mégis nagyban különbözik a jól ismert forgatókönyvtől. Hogy miért? Láthatóan nem a világ megmentése kapja a legnagyobb hangsúlyt, hanem az emberek közötti kapcsolat, főként a barátság kérdése és a bajtársiasság, emellett pedig szinte csak mellékszálként szolgál a főgonosz legyőzése, hiszen minden tett, minden újabb cselekmény (és bizony a legtöbb epizód is) az egymás mellett való kitartást állítja követendő példaként a néző elé. 


Egyél, egyél 


Az alapszituáció a következő: valahol a sivatagban létezik egy város és egy iskola, ahol a leendő fegyvermesterek és társaik, a fegyverekké alakuló nebulók tanulnak. Az Akadémiát Halálisten Mester vezeti - feltehetően a halálisteneket, avagy shinigamikat már senkinek sem kell bemutatni. Az első pillantásra bohókásnak tűnő Mester képviseli az erő megtestesülését és a jó oldalt az anime során, segítségei pedig a diákok, akik közül néhányan kiemelkednek tehetségükkel. 
A főszereplő fegyver-fegyvermester páros, Soul és Maka erősek és kitartóak, ámde mégis csak gyerekek, és ennek köszönhetően ők is hibáznak olykor. Ezért lehetséges, hogy mikor megismerkedünk velük a történet elején, semmivel sem tűnnek elitebb tanulónak bárkinél - de ez így is van jól, hiszen éppen a hibák teszik annyira szerethetővé a szereplőket. 
Társaikká válik az örökké hangos Black Star és Tsubaki, valamint Halálisten Mester fia, Kid és két pisztolya, Liz és Patty. Mellettük persze még jó pár fontos szereplő feltűnik a történet során, de ők azok, akik valójában előre viszik a cselekményt, és nem utolsó sorban ők azok, akiknek a példájából okulhatunk. 
Ellenfelekből sincs hiány, hiszen nem csak a boszorkányok, az Akadémia ősi ellenségei támadnak, hanem a Démonisten is, aki tökéletes ellenpontja Halálisten Mesternek. Mindemellett feltűnnek még kisebb-nagyobb ellenfelek, akik főleg a főszereplők fejlődésének nyomon követését szolgálják, de szerencsére nem lapos kis fillerekben, hanem élvezhető epizódok során. 


Tim Burton visszavág? 


Aki ismeri Tim Burton munkáit, annak feltűnhet némi hasonlóság a Soul Eater képi megjelenése és a híres művész világa között. Hogy ez véletlen vagy szándékos, arról sokat lehetne beszélni, ámde lényeg a lényeg: remekül illik a történethez. Talán kicsit abszurdnak tűnhet a vígan röhögő Nap, ami alkonyatkor már a nyálát folyatva alszik, vagy a kicsit sem békés arcú Hold, viszont a vastagabb kontúrok, a különleges látványvilág olyan pluszt adnak a történethez, ami alapjaiban meghatározza a hangulatát. Emellett az sem elhanyagolható, hogy nem csak a látvány, hanem a hangok terén is nagyot alkotott a sorozat. Az opening és endingek, valamint a részek folyamán felcsendülő melódiák egyaránt remekül illeszkednek egymáshoz, ráadásul a zenekedvelőknek igazán van miből csemegézni. 


Egyszer, kétszer, többször? 


A Soul Eater fillerek nélkül is a közepesen hosszú sorozatok közé tartozik a manga ötvenegy  részével, amit az akkor még javában futó manga első feléből adaptáltak, így egy alternatív lezárással oldották meg a sorozat végét. A rendezői megoldás teljesen rendben van, a legtöbb addigi szálat elvarrja, de mivel a manga története egy ponton túl látványosan eltér a sorozatétól, így ha még további izgalmas ráadást kérünk ízletes lelkekből, na és persze nyomon szeretnénk követni a közben megkedvelt kis csipet csapat sorsát, akkor melegen ajánlott beleolvasni a mangába. Garantáltan nem fog csalódást okozni! 
Összegezve tehát a Soul Eater  alapvetően remek szórakozást nyújt, első alkalommal egészen biztosan, ám másodszori vagy sokadszori nekifutás során már előfordulhat, hogy inkább az állóképes verzióval szeretnénk próbát tenni, esetleg a szomszédos két oldalon bemutatott melléktörténetbe néznénk bele. Mindazoknak ajánljuk tehát, akik szeretik az akciódús animéket, a harsány humort és az erős színeket,  valamint akik nem kapcsolják le azonnal a videót, ha megjelenik egy idegesítő szereplő. 


Adatlap: 


Soul Eater 
(anime, 2008) 

Eredeti történet: Ökubo Atsushi 
Rendezte: Igarashi Takuya 
Stúdió: Bones 
Hossza: 51x24 perc 



Nézhető online: 




2015. július 12., vasárnap

Guilty Crown



Bűnös jövőkép



Egy tönkretett karácson. Minden azon a bizonyos napon kezdődött el, amikor az emberiség megfertőződött, a barátok és a testvérek elszakadtak egymástól, majd évek múlva, amikor már mindenki beletörődött keserű sorsába, feltűnik egy hős. 


Első ránézésre nagyon ismerősnek tűnhet a Guilty Crown, mert olyan, mintha több animét is szisztematikusan összegyúrtak volna, ráadásul mindegyikből a legjobb ötleteket vitték újra vászonra. Emiatt sokan fantáziátlannak tartják, mert amitől érdekes lenne az anime, azt már mind korábban megvalósították más művekben. Ezen hátrányoktól eltekintve hamar meg lehet kedvelni a GC sztoriját és karaktereit, hiszen van benne kellő komolyság, izgalmas történetvezetés, anarchikus világkép, és persze az elmaradhatatlan kúlos robotok, szép lányok, egy kis zene, szuper képességű főhős, és mindez számtalan ügyes csavarral megspékelve. 





Egy modern Love story kezdete



Egy disztopikus jövőbeli Japánban járunk, amikor az ország már se nem független, se nem túl toleráns, és mindezt nemcsak a többi népre, hanem a sajátjára is kivetíti. Ebben a kaotikus világban éli hétköznapijait a tizenhét éves gimnazista Shu. Egyedül él és kétségei elől egy lepusztult iskolai épületbe húzódik vissza. Egy terroristatámadásokkal  tarkított napon épp hazafelé tart főhősünk, amikor búvóhelyén talál egy sérült lányt, aki nem más, mint az online körökben híres énekes-idol Yuzuriha Inori. Sajnos a bujkáló lányra hamar rátalálnak és Shu kénytelen végignézni, ahogy a kormány emberei magukkal viszik.
A gyáva fiúnak eszmélni sincs ideje, és egy hirtelen csavarral már a kormányellenes terrorista szövetség, a Sírásók csapatában találja magát. Ugyanis a lázadok vezére, Gai nem véletlenül érdeklődik erősen főhősünk iránt, mivel a furcsa szernek köszönhetően Shuban különleges erő szunnyad. Így Gai segítségével az erősen önbizalomhiányos srác újdonsült erejét (látja az emberek lelkét, a vocidoknak a valódi formáját, amelyeket fegyverként tud használni) gyakorolva végül Inori kiszabadítására indul.
A voidok minden emberben jelen vannak, formájukat és erősségüket pusztán tulajdonosuk mentális ereje határozza meg. Mivel Inori különösen erős lélekkel rendelkezik, így Shuval egy tökéletes és félelmetes párost alkotnak.
Ketten együtt veszik fel a harcot a Sírások támogatásával az elnyomó kormánnyal szemben, aminek elsődleges célja, hogy egy vírus által lecsökkentse az emberi populációt, és úgymond újrateremtse az emberi fajt.


Szörnyű családi kötelékek 


Bár számos mellékszereplő szerepeltetésével bontakozik ki a történet, egyértelmű, hogy a Shu, Gai és Inori trió ambivalens kapcsolatára hegyezték ki a forgatókönyvet. Hármójuk kapcsolata eléggé hullámzó az epizódok során, mivel mindegyiküket szoros kötelék fűzik a többiekhez, ami sok esetben extrém kilengésekbe csap át. Sokszor annyira hevesek ezek az ábrázolt érzelmek, hogy nem egyszerű egy adott szereplőhöz ragaszkodnunk, mert elég könnyen meg lehet őket utálni, majd újra meg lehet szeretni.
Ehhez a különös "se veled, se nélküled" háromszöghöz kapcsolódik az anime leglényegesebb eleme: a Shuval kapcsolatos visszaemlékezések. Mindenképpen az volt az egyik legjobb húzás a forgatókönyvíróktól, hogy Shu múltját teljesen rejtélyesnek állították be, majd a flashbackek segítségével tudtunk meg fokozatosan egyre többet a mögöttes okokról és rejtélyekről. Egy ideig szinte mindig ilyen szál a titokzatos, sokáig ismeretlen nővéréből indul ki: lényegében nem csak egyszerűen Shu a főszereplője az animének, hanem a megalkotója is.
A legtöbb műben a főszereplők mindig csak valahogy belecsöppennek a sztori közepébe, és ez valamilyen szinten itt sincsen másképp, csak ahogy haladunk előre a történettel, döbbenünk rá igazán, hogy nélküle sosem születhetett volna meg ez a sztori, és nem ott tartana ez a szörnyű világ, ahol éppen most van.
Aki talán még kiemelésre méltó a főbb szereplők közöl, az a tolókocsiba került mechapilóta lány, Ayase. Az áldozatokat következő harcok mellett az elszánt, fiatal lány büszke kiállásával és nem éppen vidám hátterével hatásosan hozzátesz a drámaibb vonulathoz.


Code Geass és NGE-szerelemgyerek? 


Eredeti történet adaptációja miatt több, a fandomban már befutott anime nyomait fedezhetjük fel a Guilty Crownban, amely akár ígéretes ajánlónak is bizonyulhat, mert olyan klasszikusokból merít, mint a Neon Genesis Evangelion. Több ponton is hasonlít a két történet: évekkel ezelőtti robbanás, amely az egész világok/országot megváltoztatta, zűrös hátterű főhős, Ádám és Éva párhuzam, az emberek elpusztítása, és egy új jövő megteremtése. A két anime főszereplője is erős hasonlóságot mutat. Shu és Shinji mindketten szülők nélkül élnek, és talán pont emiatt küzdenek erős önértékelési gondokkal is. Viszont az egy jelentős különbség közöttük: míg Shinji igazából sosem lábal ki a depressziójából, addig Shu hamar talpra áll (a karakterfejlődés jele egyértelműen látszik önmaga és a mellékszereplőkkel való viszonyában) és a saját kezébe veszik az irányítást, még akkor is, ha eleinte nagyon fél a haláltól, vagy attól, hogy csak mások terhére van.
A Guilty Crown -ban ábrázolt kaotikus, elnyomott Japán képe kétség kívül a Code Geassre hajaz, mert mindkettőben egy diktatórikus államot láthatunk, amelyben a kormány teljesen elnyomja az embereket. Az ellenük lázadó terroristák mechákkal harcolnak az elnyomók ellen, és nem félnek áldozatokat vállalni a nagyobb cél érdekében (ha kell, Gai vagy Inori lelkiismeret nélkül ölnek), így ezzel a csavarral bizony morális kérdéseket is felvetnek, lévén a jó és rossz határai könnyen összemosódnak a sztori alatt. Az eddig jól hangzó összképben kisebb zavaró pontok lehetnek az akció-scifi drámai alapvetésből kiindulva a gyakran rossz helyeken és erőltetett módon használt fanservice jelenetek, valamint a párbeszédek kuszasága vagy lapossága.
Az anime magas hájpfaktorát a szemkápráztató animáció, a karakterábrázolás és a hozzá szervesen illeszkedő zenék együttes élménye adja, elég csak a klipszerű nyitó és zárószámokat hallgatni vagy Inori egy-egy dalát az epizódok közben (ez a fajta rendezési stílus ismerős lehet a Macross-sorozatokból). Míg Redjuice nem vett közvetlenül részt az animációs és kreatív munkákban, addig az anime megszületése felett már tapasztalt, profi stáb bábáskodott, például a rendezőként több közismert címmel befutott Araki Tetsuro (Black Lagoon, Death Note, Highschool of the Dead).
Bár egyesek szerint a már elcsépelt elemekből építkező művek nem tudnak semmi újat mutatni, a Guilty Crown nem is az eredetiségével próbál a képernyő elé ültetni. Teszi ezt a sokszínű alkotóelemből felépített, jól adagolt és megkapó vizuális és zenei hangulatával, a szerethető karakterekkel a köztük lévő kusza kapcsolatok és lappangó múltbéli rejtélyek megoldásával.


Adatlap: 


Guilty Crown
(anime, 2011)

Eredeti alkotó: Redjuice999
Rendező: Araki Tetsuro
Stúdió: Production I.G
Hossz: 22x24 perc



Nézhető online: 



2015. július 5., vasárnap

Kimi ni Todoke




Avagy az antiszociális életmód gyógyításának receptje.



Minden ember vágyik rá, hogy legyenek barátai, akikkel meg tudja osztani az élményeit, gondolatait, és akiktől olyan tanácsokat is kérhet. Általában nem is tart olyan sokáig, míg sikerül összebarátkozni másokkal. De mi van akkor, ha valaki annyira visszahúzódó, hogy senkivel sem mer szóba állni, és bizonyos körülmények miatt mások sem akarnak beszédbe elegyedni vele?


Kuronuma Sawako nagyon félénk lány, aki rettentően szeretne mindenkivel összebarátkozni, de valahogy nehezen viszi rá a lélek, hogy akár egyvalakit is megszólítson. Ha mégis sikerül neki, akkor érdekes reakciókkal találkozik: vagy elnézést kérnek tőle és elrohannak, vagy nagyon megijednek. Ennek fő oka az, hogy Sawako nagyon hasonlít A kör című (eredetileg japán) horrorfilm "természetfeletti gyilkosára", Sadakóra, sőt egy nyelvbotlás miatt Sadakóként emlegetik (úgy hiszik, ez a valódi neve). Ráadásul nemcsak a nevet, hanem a vele járó szerepet is ráragasztották, ezért pletykák kezdenek terjedni róla: rossz nyelvek szerint látja a szellemeket, sőt meg is tudja idézni őket; képes mások megátkozására, és ha valaki hosszabban néz a szemébe, akkor hét napon belül szerencsétlenség éri. Erre csak rá tesz még egy lapáttal, hogy Sawako nem éppen kommunikációs készségéről híres, így nem is tagadja a róla elterjedt pletykákat. Ily módon éli az életét, hozzászokva az egyedülléthez. 
Mindez megváltozik, amikor a középiskolai évnyitóra tartva Sawako útbaigazítja Kazehaya Shotát, aki rámosolyog, és megköszöni a segítséget. Ez a reakció természetesen meglepi Sawakót, és attól kezdve Kazehaya lesz számára az a példakép, akire hasonlítani akar. Kazehaya egy nagyon nyitott, jóképű, másokkal barátságos személyiség, aki komoly népszerűségnek örvend az iskolában (főleg a lányok körében). Néha beszélget Sawakóval, így segíti és bátorítja, hogy megnyíljon mások előtt. Sawako lassanként megváltozik, és ismerkedni kezd. Lassan kialakul a baráti köre, amiben Kazehaya mellett helyet kap az érett gondolkodású, remek megfigyelő Yano Ayane; Yoshida Chizuru, aki kissé fiús kinézete és viselkedése ellenére nagyon hamar el tud érzékenyülni; illetve Sanda Ryu, aki Chizuru gyerekkori barátja, és Sawakóhoz hasonlóan szófukar személyiség.
Miközben Sawako Kazehaya segítségével egyre jobban beilleszkedik a közösségbe, kettejük kapcsolata is megváltozik. Ennek természetesen sokan nem örülnek (főleg azok a lányok, akik kiszemelték maguknak Kazehayát), így Sawako - tudtán kívül - ellenségeket is szerez; van köztük olyan is, aki eleinte Sawako barátjának álcázza magát. Ráadásul Sawako Kazehaya iránt érzett óriási tisztelete és rajongása lassan átalakul szerelemmé, ami további problémák és félreértések forrása lesz, többek között a lány jelleme miatt.

Az anime kiválóan mutatja be Sawako megnyílásának lassú folyamatát, ahogy barátokat - és ellenségeket - szerez, hogy milyen akadályokat kell leküzdenie azért, hogy a nehezen megszerzett barátság meg is maradjon. Senki ne várjon azonban a történettől világmegváltást, nem a cselekményen van a hangsúly, hanem az érzelmek dinamikáján és a kapcsolatok alakulásának minél pontosabb ábrázolásán, az egyes karakterek fejlődésén. A karakterek mindkét oldalon jól megformáltak és életszerűek, bár a főszereplő végletes naivitása és túlbonyolító képessége olykor idegesítő lehet azok számára, akik nem tudják elképzelni, milyen is egy igazán visszahúzódó, barátok nélkül felnőtt lány. Számomra az adja a sorozat varázsát, hogy a történetben előforduló szituációk bárhol, bármikor és bárkivel megtörténhetnének.
Az animáció kiemelkedően szép (főleg a sok színes háttér emlékezetes), a karakterek is jól kidolgozottak. A zenei aláfestés is hozzátesz a hangulathoz. Emellett ez a sorozat egyike azon keveseknek, amelyekről azt lehet mondani, hogy történethű, hiszen kiválóan dolgozták fel a manga első 27 fejezetét az első évadban. 

2015. június 24., szerda

Chihayafuru



Szerencsés lapjárás 



Igen kevesen vannak, akik nemcsak hogy megtalálják az álmukat, amiért képesek lennének az egész életüket áldozni, de tűzön-vízen kitartanak mellette, nem sajnálják érte a nehezebb utat, és nem fogadják el, hogy ezért minden másról le kell mondaniuk. 
Chihaya kislányként rábukkan a karuta szépségére, hogy aztán magával rántson mindenkit elképesztő lelkesedésével. 


Megtévesztő az anime borítója, első ránézésre pillekönnyű szerelmes sztorit várnánk a virágok mögött, pedig nem több a romantika a kötetekben, mint egy átlagos gimis lány életében. Sőt. Chihayát nem a fiúk kötik le, legalábbis nem randizni kíván velük, álomittasan andalogni vagy moziba menni, hanem elverni őket egy izzasztó játékban, elnyerni a tiszteletüket, és önmagát a legerősebbé tenni, hogy ne akadjon párja az országban. De nagyon előreszaladtunk, a történet nem itt kezdődik. 


Egységben az erő 



Az anime elején (ami egy rafinált keretsztorinak köszönhetően kicsit hátrább került mint a mangában) a kis Chihaya még általános iskolás, aki első ránézésre ennivalóan aranyos, de közben elveri a fiúkat, ha kell. És kell is, amikor új fiú érkezik az osztályba, a zárkózott és fura dialektusban beszélő Arata, akit a többi fiú rendre kigúnyol. Chihaya megvédi őt, még annak az árán is, hogy az osztály fő hangadója, Taichi, kiközösíti őt. Arata és Chihaya összebarátkoznak, és a fiú bevezeti őt a versenykaruta izgalmába, alaposan helyben hagyja a lányt, aki egyetlen kártyát szerezve és soha nem érzett örömmel végez a játékban. Arata elszántsága, hogy ő legyen a legjobb kártyajátékos az országban, és ezzel az egész világon, és a játék szépsége olyannyira magával ragadják, hogy az eddig céltalanul sodródó Chihaya ott helyben eldönti, addig fog küzdeni, míg ő nem lesz a legjobb karutajátékos lány, a királynő.
Arata, Chihaya és az időközben visszakullogó Taichi a játék révén olyan életre szóló barátságot kötnek melyet még az sem rombolhat szét, mikor Aratának haza kell költöznie Fukuiba, hogy a nagyapját ápolja. Chihaya abban bízik, hogy ha kitartóan gyakorolnak és egyre magasabb szintre küzdik magukat, akkor az országos megmérettetéseken újra találkoznak.
Ám Aratáról a költözése után évekkel semmi hír, Taichinak az anyja megtiltotta, hogy ilyen hasztalan játékra fecsérelje az idejét, egyedül Chihayában ég a tűz változatlanul, és karutaklubot szervez a gimnáziumban.
Az anime első évadja lényegében arról szól, hogyan környékezi meg és cserkészi be a tehetségesnek tűnő tagokat. A csapat tagjai nagyon különbözőek, mind személyiségben, mind tehetségben: Chihaya a különösen jó hallásának köszönhetően nagyon gyors, Taichinak rendkívüli a memóriája, de van, aki a stratégiában jó, vagy egyszerűen csak rajong a Hyakunin Isshu verseiért.
Chihaya összekovácsolja a csapatot, és nekiindulnak a versenyeknek, ahol közös erővel küzdenek az előrejutásért.


Mindenki magáért 



Gondolom feltűnt, hogy egy sportaniméről van tehát szó, nem romantikus slice of life-ról, ahogy azt a képekből következtetnénk, amiben az összetartás, a bizalom és a barátság szinte fontosabb tényezők, mint a tehetség. ugyanakkor az évad második felében a csapatjáték kissé visszaszorul, és előtérbe kerülnek az egyéni érdekek. Hogy feljebb jussanak a ranglétrán, a karutásoknak egymást kell legyőzniük, saját csapattársaik gyengeségeit kell kihasználniuk.
Chihayának is rá kell jönnie, hogy nem elég, ha a végtelenségig fejleszti saját magát, és csak magával törődik a játékok során, de figyelnie kell az ellenfelére is. Gyorsasága immár hátránynak bizonyul, mert rengeteg hibát enged, és aki a legjobb akar lenni, egyetlen mellényúlást sem engedhet meg magának. fejlődni, jobbá válni, a végsőkig küzdeni és feldolgozni a kudarcot: erről szól az anime első évadának második fele.
Ahogy egyre haladnak előre a karuta útján, egyre erősebb ellenfelekkel találkoznak, akiket egyszerűen képtelenség legyűrni. Chihayáék magukba zuhannak, egymásnak esnek, és már majdnem feladják, hogy aztán mégiscsak újra talpra álljanak.
Az egyéni értékek nem csak a játékban mutatkoznak meg. Bár a karuta mániás lány úgy tűnik, teljesen érzéketlen az érzelmekre, és amúgy mindenre, ami nem a kártyajátékkel kapcsolatos, a mellette végig hűen kitartó Taichi és a távolra került Arata között nem csak a játékban dúl a küzdelem. Az ő harcuk arról szól, ki elég jó ahhoz, hogy kiérdemelje Chihaya figyelmét és ragaszkodását. Az időközben helyes fiúvá ért Taichi képtelen lemondani a lányról, még ha ő elég egyértelműen csak Aratának szenteli is minden figyelmét. Aratát pedig mély depressziójából hozza vissza  lány lelkesedése és iránta való tisztelete.
Néhol engedi az anime, hogy belepillantsunk jobban az érzelmi viszonyokba, de aki emiatt nézné a sorozatot, csalódni fog. Pláne, hogy a történet az utolsó epizóddal korántsem ér véget, a manga eddig angolul megjelent 146 kötetéből az anime mindössze a harmadát dolgozza fel - rendkívül élvezetesen, de korántsem kielégítően, ami a történetet illeti.


Hol a vége? 



Akit érdekel Chihayáék sorsa, kénytelen lesz a mangához nyúlni a sorozat után. Mindamellett az anime nemcsak hű feldolgozása a képregénynek, hanem egy új dimenziója a karuta világnak. hangok és mozgás nélkül a karutaversenyeket sokkal kevésbé lehet átélni, pedig kifejezetten szép. Nemcsak a gyönyörű tájak, kimonók, virágok mutatnak rendkívül színesben, de a verseny közbeni izgalmat és belső érzelmeket is ki tudják fejezni a színek, hangok és lassú átúszások. a karuta soha nem volt még ilyen menő, mint ebben a sorozatban, még Japánban is egyre többen kezdtek el érdeklődni az eddig unalmasnak és idejétmúltnak tartott játék iránt, a nemzetközi érdeklődésről nem is beszélve. Az örökké lelkes Chihaya nemcsak csapattársait buzdítja játékra, hanem minket is, szinte már kapnánk a kártyák után, csak hogy személyesen átéljük az anime kínálta izgalmakat.



Adatlap


Chihayafuru
(anime, 2011-2014)

Rendező. Asaka Morio
Eredeti történet: Suetsugu Yuki
Stúdió: Madhouse
Hossza: 2x25 epizód +OVA


Nézhető online: 



Első évad:


1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész
13.rész
14.rész
15.rész
16.rész
17.rész
18.rész
19.rész
20.rész
21.rész
22.rész
23.rész
24.rész
25.rész