Zenék

2015. július 27., hétfő

Mit tartogat még a Guilty Crown?


Guilty Crown: Princess of Deadpool


A manga és az anime szinte egyszerre indult el 2011-ben, mindkettő Redjuice rajzaiból és karaktereiből táplálkozott. A mangát a Square Enix gondozásában a Gekkan Shonen Gangan magazinban jelentették meg, ahova azóta is készülnek az új fejezetek. Nem igazán tudni, hogy mi lesz a történetnek a sorsa, annyi bizonyos, hogy az animét véglegesen lezárták. Sajnos a manga sem tartozik a legsikeresebb képregények közé, úgyhogy nem valószínű, hogy túl hosszú élete lesz. Viszont 2012 tavaszán jött ki egy rövid regény Guilty Crown: Princess of Deadpool címmel, illetve 2012 júliusában piacra dobták a Nitroplus készítésében az első visual novel feldolgozást, ami a Guilty Crown: Lost Christmas címet viseli.   

Guilty Crown: Lost Christmas


2015. július 20., hétfő

A Guilty Crown előélete



Kevés olyan anime létezik, amely egy sima fanartból született meg, pedig jelen esetben ez történt: Inori és Shu karaktereit a Redjuice néven alkotó híres japán illusztrátor álmodta meg, akit nyugodtan hívhatunk dojinshi készítőnek is; az ő karrierje pontosan ezektől az alkotásoktól lódult meg. Az illusztrálás mellett többedmagával tagja a Supercell elnevezésű dojin zene csoportnak. A dojin elnevezés olyan alkotó munkáját jelenti, aki többnyire már jól ismert, főleg mainstream mangákból. 

Az alkotásokat japánban meg is lehet vásárolni, sokszor nem is olcsón, és nem egy műnél előfordul, hogy ezeket a rajongók sokkal jobban szeretik, mint magát az eredetit. A dojin zene ennek a műfajnak egy olyan alkategóriája, amely elsősorban zenés történetekkel foglalkozik, mint például a Vocaloid. 
A Supercell csoport is a Vocaloiddal készített zenék e szűk szénájából indult el az ismeretség felé 2007-ben. A csapat tizenegy tagot számlál, a dalokat egy ember írja, a többiek a grafikával és a videoklipek elkészítésével foglalkoznak. Mivel Redjuice rajzai egyszerűen fantasztikusak, teljesen érthető, hogy felfigyeltek rá a Production I.G-nál ás animét készítettek a szereplőivel, és így már cseppet sem meglepő, hogy Inori egy közismert énekesnő, míg Shu az első számú rajongója.

2015. július 12., vasárnap

Guilty Crown



Bűnös jövőkép



Egy tönkretett karácson. Minden azon a bizonyos napon kezdődött el, amikor az emberiség megfertőződött, a barátok és a testvérek elszakadtak egymástól, majd évek múlva, amikor már mindenki beletörődött keserű sorsába, feltűnik egy hős. 


Első ránézésre nagyon ismerősnek tűnhet a Guilty Crown, mert olyan, mintha több animét is szisztematikusan összegyúrtak volna, ráadásul mindegyikből a legjobb ötleteket vitték újra vászonra. Emiatt sokan fantáziátlannak tartják, mert amitől érdekes lenne az anime, azt már mind korábban megvalósították más művekben. Ezen hátrányoktól eltekintve hamar meg lehet kedvelni a GC sztoriját és karaktereit, hiszen van benne kellő komolyság, izgalmas történetvezetés, anarchikus világkép, és persze az elmaradhatatlan kúlos robotok, szép lányok, egy kis zene, szuper képességű főhős, és mindez számtalan ügyes csavarral megspékelve. 





Egy modern Love story kezdete



Egy disztopikus jövőbeli Japánban járunk, amikor az ország már se nem független, se nem túl toleráns, és mindezt nemcsak a többi népre, hanem a sajátjára is kivetíti. Ebben a kaotikus világban éli hétköznapijait a tizenhét éves gimnazista Shu. Egyedül él és kétségei elől egy lepusztult iskolai épületbe húzódik vissza. Egy terroristatámadásokkal  tarkított napon épp hazafelé tart főhősünk, amikor búvóhelyén talál egy sérült lányt, aki nem más, mint az online körökben híres énekes-idol Yuzuriha Inori. Sajnos a bujkáló lányra hamar rátalálnak és Shu kénytelen végignézni, ahogy a kormány emberei magukkal viszik.
A gyáva fiúnak eszmélni sincs ideje, és egy hirtelen csavarral már a kormányellenes terrorista szövetség, a Sírásók csapatában találja magát. Ugyanis a lázadok vezére, Gai nem véletlenül érdeklődik erősen főhősünk iránt, mivel a furcsa szernek köszönhetően Shuban különleges erő szunnyad. Így Gai segítségével az erősen önbizalomhiányos srác újdonsült erejét (látja az emberek lelkét, a vocidoknak a valódi formáját, amelyeket fegyverként tud használni) gyakorolva végül Inori kiszabadítására indul.
A voidok minden emberben jelen vannak, formájukat és erősségüket pusztán tulajdonosuk mentális ereje határozza meg. Mivel Inori különösen erős lélekkel rendelkezik, így Shuval egy tökéletes és félelmetes párost alkotnak.
Ketten együtt veszik fel a harcot a Sírások támogatásával az elnyomó kormánnyal szemben, aminek elsődleges célja, hogy egy vírus által lecsökkentse az emberi populációt, és úgymond újrateremtse az emberi fajt.


Szörnyű családi kötelékek 


Bár számos mellékszereplő szerepeltetésével bontakozik ki a történet, egyértelmű, hogy a Shu, Gai és Inori trió ambivalens kapcsolatára hegyezték ki a forgatókönyvet. Hármójuk kapcsolata eléggé hullámzó az epizódok során, mivel mindegyiküket szoros kötelék fűzik a többiekhez, ami sok esetben extrém kilengésekbe csap át. Sokszor annyira hevesek ezek az ábrázolt érzelmek, hogy nem egyszerű egy adott szereplőhöz ragaszkodnunk, mert elég könnyen meg lehet őket utálni, majd újra meg lehet szeretni.
Ehhez a különös "se veled, se nélküled" háromszöghöz kapcsolódik az anime leglényegesebb eleme: a Shuval kapcsolatos visszaemlékezések. Mindenképpen az volt az egyik legjobb húzás a forgatókönyvíróktól, hogy Shu múltját teljesen rejtélyesnek állították be, majd a flashbackek segítségével tudtunk meg fokozatosan egyre többet a mögöttes okokról és rejtélyekről. Egy ideig szinte mindig ilyen szál a titokzatos, sokáig ismeretlen nővéréből indul ki: lényegében nem csak egyszerűen Shu a főszereplője az animének, hanem a megalkotója is.
A legtöbb műben a főszereplők mindig csak valahogy belecsöppennek a sztori közepébe, és ez valamilyen szinten itt sincsen másképp, csak ahogy haladunk előre a történettel, döbbenünk rá igazán, hogy nélküle sosem születhetett volna meg ez a sztori, és nem ott tartana ez a szörnyű világ, ahol éppen most van.
Aki talán még kiemelésre méltó a főbb szereplők közöl, az a tolókocsiba került mechapilóta lány, Ayase. Az áldozatokat következő harcok mellett az elszánt, fiatal lány büszke kiállásával és nem éppen vidám hátterével hatásosan hozzátesz a drámaibb vonulathoz.


Code Geass és NGE-szerelemgyerek? 


Eredeti történet adaptációja miatt több, a fandomban már befutott anime nyomait fedezhetjük fel a Guilty Crownban, amely akár ígéretes ajánlónak is bizonyulhat, mert olyan klasszikusokból merít, mint a Neon Genesis Evangelion. Több ponton is hasonlít a két történet: évekkel ezelőtti robbanás, amely az egész világok/országot megváltoztatta, zűrös hátterű főhős, Ádám és Éva párhuzam, az emberek elpusztítása, és egy új jövő megteremtése. A két anime főszereplője is erős hasonlóságot mutat. Shu és Shinji mindketten szülők nélkül élnek, és talán pont emiatt küzdenek erős önértékelési gondokkal is. Viszont az egy jelentős különbség közöttük: míg Shinji igazából sosem lábal ki a depressziójából, addig Shu hamar talpra áll (a karakterfejlődés jele egyértelműen látszik önmaga és a mellékszereplőkkel való viszonyában) és a saját kezébe veszik az irányítást, még akkor is, ha eleinte nagyon fél a haláltól, vagy attól, hogy csak mások terhére van.
A Guilty Crown -ban ábrázolt kaotikus, elnyomott Japán képe kétség kívül a Code Geassre hajaz, mert mindkettőben egy diktatórikus államot láthatunk, amelyben a kormány teljesen elnyomja az embereket. Az ellenük lázadó terroristák mechákkal harcolnak az elnyomók ellen, és nem félnek áldozatokat vállalni a nagyobb cél érdekében (ha kell, Gai vagy Inori lelkiismeret nélkül ölnek), így ezzel a csavarral bizony morális kérdéseket is felvetnek, lévén a jó és rossz határai könnyen összemosódnak a sztori alatt. Az eddig jól hangzó összképben kisebb zavaró pontok lehetnek az akció-scifi drámai alapvetésből kiindulva a gyakran rossz helyeken és erőltetett módon használt fanservice jelenetek, valamint a párbeszédek kuszasága vagy lapossága.
Az anime magas hájpfaktorát a szemkápráztató animáció, a karakterábrázolás és a hozzá szervesen illeszkedő zenék együttes élménye adja, elég csak a klipszerű nyitó és zárószámokat hallgatni vagy Inori egy-egy dalát az epizódok közben (ez a fajta rendezési stílus ismerős lehet a Macross-sorozatokból). Míg Redjuice nem vett közvetlenül részt az animációs és kreatív munkákban, addig az anime megszületése felett már tapasztalt, profi stáb bábáskodott, például a rendezőként több közismert címmel befutott Araki Tetsuro (Black Lagoon, Death Note, Highschool of the Dead).
Bár egyesek szerint a már elcsépelt elemekből építkező művek nem tudnak semmi újat mutatni, a Guilty Crown nem is az eredetiségével próbál a képernyő elé ültetni. Teszi ezt a sokszínű alkotóelemből felépített, jól adagolt és megkapó vizuális és zenei hangulatával, a szerethető karakterekkel a köztük lévő kusza kapcsolatok és lappangó múltbéli rejtélyek megoldásával.


Adatlap: 


Guilty Crown
(anime, 2011)

Eredeti alkotó: Redjuice999
Rendező: Araki Tetsuro
Stúdió: Production I.G
Hossz: 22x24 perc



Nézhető online: 



2015. július 5., vasárnap

Kimi ni Todoke




Avagy az antiszociális életmód gyógyításának receptje.



Minden ember vágyik rá, hogy legyenek barátai, akikkel meg tudja osztani az élményeit, gondolatait, és akiktől olyan tanácsokat is kérhet. Általában nem is tart olyan sokáig, míg sikerül összebarátkozni másokkal. De mi van akkor, ha valaki annyira visszahúzódó, hogy senkivel sem mer szóba állni, és bizonyos körülmények miatt mások sem akarnak beszédbe elegyedni vele?


Kuronuma Sawako nagyon félénk lány, aki rettentően szeretne mindenkivel összebarátkozni, de valahogy nehezen viszi rá a lélek, hogy akár egyvalakit is megszólítson. Ha mégis sikerül neki, akkor érdekes reakciókkal találkozik: vagy elnézést kérnek tőle és elrohannak, vagy nagyon megijednek. Ennek fő oka az, hogy Sawako nagyon hasonlít A kör című (eredetileg japán) horrorfilm "természetfeletti gyilkosára", Sadakóra, sőt egy nyelvbotlás miatt Sadakóként emlegetik (úgy hiszik, ez a valódi neve). Ráadásul nemcsak a nevet, hanem a vele járó szerepet is ráragasztották, ezért pletykák kezdenek terjedni róla: rossz nyelvek szerint látja a szellemeket, sőt meg is tudja idézni őket; képes mások megátkozására, és ha valaki hosszabban néz a szemébe, akkor hét napon belül szerencsétlenség éri. Erre csak rá tesz még egy lapáttal, hogy Sawako nem éppen kommunikációs készségéről híres, így nem is tagadja a róla elterjedt pletykákat. Ily módon éli az életét, hozzászokva az egyedülléthez. 
Mindez megváltozik, amikor a középiskolai évnyitóra tartva Sawako útbaigazítja Kazehaya Shotát, aki rámosolyog, és megköszöni a segítséget. Ez a reakció természetesen meglepi Sawakót, és attól kezdve Kazehaya lesz számára az a példakép, akire hasonlítani akar. Kazehaya egy nagyon nyitott, jóképű, másokkal barátságos személyiség, aki komoly népszerűségnek örvend az iskolában (főleg a lányok körében). Néha beszélget Sawakóval, így segíti és bátorítja, hogy megnyíljon mások előtt. Sawako lassanként megváltozik, és ismerkedni kezd. Lassan kialakul a baráti köre, amiben Kazehaya mellett helyet kap az érett gondolkodású, remek megfigyelő Yano Ayane; Yoshida Chizuru, aki kissé fiús kinézete és viselkedése ellenére nagyon hamar el tud érzékenyülni; illetve Sanda Ryu, aki Chizuru gyerekkori barátja, és Sawakóhoz hasonlóan szófukar személyiség.
Miközben Sawako Kazehaya segítségével egyre jobban beilleszkedik a közösségbe, kettejük kapcsolata is megváltozik. Ennek természetesen sokan nem örülnek (főleg azok a lányok, akik kiszemelték maguknak Kazehayát), így Sawako - tudtán kívül - ellenségeket is szerez; van köztük olyan is, aki eleinte Sawako barátjának álcázza magát. Ráadásul Sawako Kazehaya iránt érzett óriási tisztelete és rajongása lassan átalakul szerelemmé, ami további problémák és félreértések forrása lesz, többek között a lány jelleme miatt.

Az anime kiválóan mutatja be Sawako megnyílásának lassú folyamatát, ahogy barátokat - és ellenségeket - szerez, hogy milyen akadályokat kell leküzdenie azért, hogy a nehezen megszerzett barátság meg is maradjon. Senki ne várjon azonban a történettől világmegváltást, nem a cselekményen van a hangsúly, hanem az érzelmek dinamikáján és a kapcsolatok alakulásának minél pontosabb ábrázolásán, az egyes karakterek fejlődésén. A karakterek mindkét oldalon jól megformáltak és életszerűek, bár a főszereplő végletes naivitása és túlbonyolító képessége olykor idegesítő lehet azok számára, akik nem tudják elképzelni, milyen is egy igazán visszahúzódó, barátok nélkül felnőtt lány. Számomra az adja a sorozat varázsát, hogy a történetben előforduló szituációk bárhol, bármikor és bárkivel megtörténhetnének.
Az animáció kiemelkedően szép (főleg a sok színes háttér emlékezetes), a karakterek is jól kidolgozottak. A zenei aláfestés is hozzátesz a hangulathoz. Emellett ez a sorozat egyike azon keveseknek, amelyekről azt lehet mondani, hogy történethű, hiszen kiválóan dolgozták fel a manga első 27 fejezetét az első évadban.