Terrorizmus stílusosan
Az új animék többnyire egy célt szolgálnak: minél több pénzt hozni az alkotóknak. Túl pesszimista vélemény lenne ez? Lehet. De az biztos, hogy a Madhouse egykori alapítója, Murayama Masao arra tette fel mindenét, hogy olyan animéket készítsen, amik pénz helyett a művészi értéket hirdetik. Ezért indította el 2011-ben a Mappa stúdiót, és ezért készítette el a Zankyo no Terror című animesorozatot is.
Ifjúsági pszichodráma terroristákról
A Zankyo no Terror hatalmas csobbanással zavarta fel az animés állóvizet 2014 nyarán szokatlan, újszerű történetével. Ugyanis két tinédzser fiúról szól, akik egy Sphinx nevű terrorista duóként hajtanak végre robbantásokat Tokióban. Az egyik akciójuknak szemtanúja lesz Mishima Lisa, akit elvált édesanyja tart otthon terrorban. Az iskolai zaklatásoknak is kitett lány végül a fiúk mellé csapódik. Mindeközben egy ravasz nyomozó, Shibazaki-san jó szimatú kopóként tapad a fiúkra, mivel ő az egyetlen, aki képes megfejteni a görög mitológiából kiokoskodott rejtvényeiket, amikkel mindig következő támadásuk helyszínét jelölik ki.
Mitől lehet olyan vonzó ez a sorozat?
Először is, ebben az animében kiválóan működik a terrorizmus, mint központi elem. A már tipikus alkotói fantáziából életre kelt elemekhez képest (pl: vérfarkasok, vámpírok) inkább kötődik a mi valóságunkhoz ez a fogalom. A terrorizmus meghúzódik hétköznapjaink hátterében, a média tudósításaiban, de annyira közvetlenül mégsem érint minket, hogy kellemetlen legyen egy fiktív történet során átélni. Sőt, pont hihetetlenül érdekessé és izgalmassá teszi a sztorit!
Ami még tovább tudja fokozni ezt, az az, hogy nem az áldozatokkal kell azonosulnunk, hanem magukkal a terroristákkal, hiszen mindent az ő szemszögükből követhetünk végig. Így egyedülálló lehetőséget kapunk arra, hogy belepillantsunk e kegyetlenségeket elkövetők fejébe, és megértsük a motivációikat.
Már maga a kíváncsiság és a hátborzongató kaland lehetősége is csábítja a nézőt. Korábbi animékben pedig erre nem igen volt példa (talán a Higashi no Eden a műfaj legjobbja), így a történet eredetisége miatt már kap is egy piros pontot a széria.
Másodszor, a sorozat ügyesen próbál kitörni az animáció nyújtotta korlátok közül. Kísérletet tesz arra, hogy élőszereplős filmes megoldásokkal generáljon feszültséget a megszokott animés arckifejezések mellett, mint a kiguvadt szem, vagy a véresre harapott ajkak. Ezért előfordul, hogy többször is rángatják a kamerát egy-egy jeleneten belül - tipikusan az amerikai akciófilmekben láthatunk ilyet -, vagy szokatlan nézőpontokat használnak, például sokszor "látunk" a terroristák szemével. Így kísérletezik az animációval ez a sorozat, ami üdítőleg hat, és egyúttal ki is emeli a többi mű közül.
Harmadszor, az anime kimagasló muzikalitásnak örvend. Az általam kifejezetten kedvelt music videó-effektus nem itt jelenik meg először, a Kyoto Animation (K-on!, Hyoka, Free!) már régóta kísérletezget vele. A Zankyo no Terror azonban nemcsak az opening és az ending alatt figyel a zene és a kép egymást erősítő összhangjára. Az epizódok közben is olyan erőteljes dallamok csendülnek fel,amelyek ügyesen fokozzák a drámai hangulatot. Mindez nem is véletlen, mert a legendás Kanno Yoko komponálta benne az összes emlékezetes akkordot.
Az eddigiek alapján már kristályosodhatna előttünk a tökéletes anime képe, de azért óvatosan az első benyomásokkal!
Útban egy eszményi anime felé, de valami hibádzik
Örömteli látni, hogy Watanabe Shinichiro a Cowboy Bebop és a Samurai Champloo sorozatok után megint lehetőséget kapott a rendezésre - az animés szaksajtó szerint többször is próbált újabb munkákkal előrukkolni, de mindig visszadobták az ötleteit -; ám lehet, hogy nem véletlenül nem engedték. Ugyanis a Zankyo no Terrorban megvolt minden wow-faktor ahhoz, hogy a 2014-es év animéje legyen: jó alapkoncepció, kiváló grafika, és makulátlan zene. De végül mégsem lett igazi sikertörténet. Mi lehetett a baj?
Röviden maguk a jellemek. Nem tudni, hogy a 11 epizódnyi terjedelem volt-e kevés a jó karakterdrámához, vagy eleve felszínes kellékek voltak a szereplők. Ugyanis a karakterek elindultak valahonnan, de végül nem jutottak el semmilyen megvilágosodásra, nem buktak el erkölcsileg, nem tudtuk átérezni a dühük, vagy a bosszúvágyuk valódi okát.
Fontos, hogy tini terroristáink nem gyilkosok. Eszük ágában sincs embert ölni, ők csak figyelmet akarnak. De az ebben rejlő lehetőségeket nem használják ki az alkotók. Ott van például Nine, az egyik terrorista fiú. Ő hűvös és megközelíthetetlen arccal adja a hidegvérű zsenit. Rettegésben és fájdalmak között élte át a gyermekkora egy részét, ám mindennek majdnem tíz éve vége. Honnan és miért van benne mégis ez az erős bosszúvágy? Egyetlen konkrét, csak vele megtörtént esetet nem láttunk a sorozat alatt, ami ezt megmutatta volna. Így hiába volt rokonszenves a karaktere, egy ponton túl üressé vált.
Mellette sokkal izgalmasabb volt a csintalan Twelve, aki Nine-nal szemben látványosabb karakterfejlődést kapott. Az ellenben nem magyarázták meg, hogy miért annyira mély az összetartás közte és Nine között. A sztori elején még rosszindulatú manipulátorként tűnt fel, aki a hozzájuk csapódó Mishima Lisát taszítja romlásba, de végül ez az izgalmas szál is egy ártatlan végkifejletet kapott. Vele kapcsolatban érdemes Lisa szerepét megfigyelni, akinek egy pontn túl nem volt többé igazi funkciója. A gyenge akaratú, balsorsú lány Nine-ra semmilyen hatást nem gyakorolt, pedig az első epizódban hallott monológja erre utalt. Nem derült ki az sem, hogy a fiúkkal átélt kalandjai mennyiben változtatták őt meg?
A nyomozódráma vonala is izgalmasan indult, hiszen egy felnőtt férfi tudja ezt a karaktertípust hitelesen előadni. Ez a típus azonban ritka az animék célközönségének átlagéletkorából adódóan. Shibazaki ennek tükrében is szenzációs jellem lett volna a maga átlagon felüli igazságérzetével és szabályokat áthágó húzásaival, ami egy meggyötört és lesüllyedt nyomozó képét vetítette elő. De végül az ő hanyatlása is egy gyenge pozitív fordulattal került lezárásra.
Az elrontott karakterek sorát csak gazdagítja a később felbukkanó, titokzatos Five. A lány múltja közös a terrorista fiúkéval, de gyönyörű dizájnján és kegyetlen húzásain túl nem igazán ismerjük meg tetteinek okát.
Összegezve, a jól kidolgozott karakterdrámák hiánya lett a sorozat veszte. Olyan, mintha Watanabe Shinichiro félúton elvesztette volna a fókuszt a rendezés során, (pont, mint a Space Dandy-nél) és az egyén helyett a már meglévő morális kérdésekre pl. emberkísérletek, politikai korrupció, családon belüli erőszak stb. fókuszált az események szintjén. Ennek ellenére a Zankyo no Terror egy jó anime. Izgalmas látni benne a MAPPA stúdió és Murayama Masao újszerű és bátor kísérleteit arra, hogy éretebb és összetettebb történeteket öntsenek sorozatba, és hogy az animáció terén egyszerre nyúljanak vissza a régi, rajzosabb megoldásokhoz, miközben kreatívan újítanak is. Az egyedi művek kedvelői is biztos észreveszik a sorozat eme szeretnivaló érdemeit.
Adatlap:
Zankyo no Terror
(anime, 2014)
Rendezte: Watanabe Shinichiro
Stúdió: MAPPA
Hossza: 11 x 23 perc
