Zenék

2022. január 22., szombat

Kilari

 


Zabagépből popkirálynő


Tsukishima Kilari csinos fiatal lány, aki annak ellenére is népszerű az iskolában, hogy életének első tizennégy évében ügyet sem vetett az olyan hívságokra, mint a divat vagy a smink, továbbá fogalma sincs, mi számít trendinek. Kilarit ugyanis egyvalami érdekli: a zabálás.

Kilari pasizás és trendspotting helyett a kajára és a haspókoskodásra koncentrálta az összes erejét. Platinakártyás tagja a nagyevő anime szereplők klubjának; kiéhezett vaddisznóként veti magát az ételre, és teljesen kivetkőzik magából, amint ennivalót lát. Nem meglepő, hogy az a srác, aki minden bátorságát összeszedve ebédidőben próbál meg átadni neki egy szerelmeslevelet, menten kiábrándul belőle. 


A herceg karjaiban


Ilyen előjelek mellett nehéz elképzelni, hogy Kilariból valaha top idol lesz, sőt, még az is kérdéses, akad-e az apján kívül olyan férfi, aki még azután is rajong érte, hogy látta, mire képes az ebédlőasztalnál. 
Az események azonban új irányt vesznek, amikor Kilari lezuhan a magasból, mikor épp egy teknőst próbál megmenteni (ne firtassuk, mit keres egy teknős a fán egy forgalmas nagyvárosi út közepén - a Kilari állatszereplői mindenféle furcsaságra képesek. Lentebb Mascot madness alcímen olvashattok erről egy kis érdekességet). Kilarit egy ballonkabátos fiú kapja el, megköszöni, hogy előkerítette a teknősét, és cserébe átnyújt egy jegyet az aznapi SHIPS koncertre. Kilarinak fogalma sincs róla, mi köze a SHIPShez a Seiji néven bemutatkozó fiúnak, de a váratlan találkozás mély nyomot hagy benne (szerelem első látásra? vagy csak halálközeli élmény utáni kábulat?). 
Kilari ezután természetesen elmegy a koncertre, hogy újra találkozhasson a fiúval, de nem a nézőtér, hanem a "Személyzet" feliratú bejárat felé veszi az irányt. Ott szőke megmentője helyett egy sötét hajú és egyáltalán nem kedves fiúba botlik, aki egyre komorabbá válik, mikor megtudja, Kilari mit keres itt. 
A fiú Hiroto, Seiji haverja, aki meglehetősen nyersen adja tudtára Kilarinak, hogy semmi esélye nincs szíve választottjánál. 
Hiroto szavainak igazáról Kilari is kénytelen meggyőződni, amikor kiderül, hogy a földöntúli népszerűségnek örvendő SHIPS fiúzenekar két tagjával, vagyis Kazama Hirotoval és Hiwatari Seijivel hozta össze aznap a sors. 



Irány a rivaldafény


 
Természetesen hősnőnk nem hagyja annyiban a dolgot (a szerelem erősebb... meg egyébként is hátravan még 152 rész). Úgy dönt, hogy ha Seiji eszerint egy külön világban él, ám legyen: ő is szerencsét próbál a showbizniszben. A döntést tettek követik, és a kezdeti nehézségek után Kilari nem csak bejut a SHIPSet foglalkoztató ügynökséghez, hanem közeli barátságba kerül a fiúkkal, akik sokat segítenek a karrierjében. 
Látszólag tehát minden adott ahhoz, hogy Kilari és Seiji összejöjjenek, de az élet nem ilyen egyszerű. Az új ismeretségek és a szórakoztatóiparban eltöltött idő komolyan átalakítja Kilari kezdeti kislányos elképzeléseit a Nagy Ő-ről... 
Annak ellenére, hogy animében nem ritka, ha valaki az első részek végére hétköznapi lányból top idol lesz, a Kilari egészen megfontoltan építi fel a főhősnő pályafutását. Hagy időt arra, hogy Kilari az apró reklámszerepek és kis közönség előtti előadásokról lépésenként jusson el az országos népszerűség és a megakoncertek szintjére.




Adatlap: 

Kilari
(anime, 2006-2008)

Eredeti mangaka: Nakahara An
Rendezte: Okuwaki Masaharu
Stúdió: G&G Entertainment/Synergy SP
Hossza: 153x23 perc



Egy kis érdekesség



Mascot madness 


A Kilari fő történetszála mellett párhuzamosan fut egy másik is, ahol a szereplők kisállatai a főhősök. Majdnem minden karakterhez tartozik legalább egy intelligens, cseppet sem hétköznapi házi kedvenc. 
A gazdik sztorijához hasonlóan a közöttük kialakuló kapcsolatrendszer is barátságok és rivalizálások bonyolult szövevénye. 
Sokakat talán megriaszt ennyi állatszereplő, de van létjogosultságuk, hiszen a Kilari alapvetően egy gyerekek számára készült vígjáték, és a szőrmókokra fontos szerep hárul a poéngyártásban.


2022. január 11., kedd

Myself; Yourself

 



Shuri és Shu egy esernyő alatt

 
 
Mi lesz a gyerekkori barátságból, mikor felnövünk? És hogy kerül a konyhakés a hegedűtokba? Az aranyosságot a brutális köznapi drámával keverő animék egyik újabb kiemelkedő darabját ismerhetjük meg az alábbiakban. 



Négy gyermek, Yatsushiro Nanaka, Wakatsuki Shuri, Wakatsuki Shüsuke és Oribe Aoi könnyek között búcsúztatják barátnőjüket, Hidaka Sanát, aki másik városba költözik. A búcsúpartira mindegyikük saját készítésű ajándékkal érkezik: Shüsuke egy horgászcsalival, Shuri fél pár kötött kesztyűvel, Aoi búcsútortával, Nanaka pedig saját szerzeményét adja elő hegedűn. Sajnos nem készült el teljesen a zenemű, ezért Sana csak félig hallgathatja meg, de Nanaka megígéri neki, hogy mire újra találkoznak, befejezi a kompozíciót. A kis közösség tehát visszavárja Sanát, és remélik, hogy barátságuk kötelékei a hosszú távollét alatt sem fognak gyengülni.




A múlt kútja



Sana öt évvel később tér vissza, és hamar rájön, hogy a gyermekkori emlékképek és a valóság között nem teljes az átfedés. 
Természetesen a látszólag csendes vidéki kisvárosban sem állt meg az élet: a külső változások rögvest meghökkenést okoznak, de Sana ezen gyorsan túlteszi magát, és egyetlen pofonnal megússza azt is, hogy nem ismeri fel Nanakát.
A belső változások feldolgozásakor viszont sokkal nehezebb dolga van, különösen Nanaka esetében, akit a legjobban szeretett. A diszkréten átugrott öt év ugyanis több olyan eseményt hozott, ami komoly nyomot hagyott a többiek lelkén. 
Sana hazaérkezése felkavarja az állóvizet, és az idilli felszín felkapargatása után egyre súlyosabb és súlyosabb dolgok kerülnek elő a mélyből; olyan gyerekkori traumák, melyeket nem biztos, hogy meg kellett volna bolygatni. De ha már megbolygatták őket, igenis szembe kell nézni velük.
Sana saját magának és a többieknek is bizonyítani szeretné, hogy a barátság és a szerelem képes kiállni az idő próbáját és gyógyító fátylat borítani a múltra. 


A Myself; Yourself animeverziója nem a legjobb csillagzat alatt született, mert éppen akkor kezdték vetíteni, amikor a School Days a jól ismert botrányos körülmények között véget ért. Mivel a Myself; Yourself is olyan történet, ahol nem csak az étkezési előkészületeknél használják a konyhakést, a rajongói körökben nagy találgatás folyt a sugárzás alatt, hogy sikerül-e anélkül adaptálni a sztorit, hogy csorbulna a drámaisága. Így utólag elmondható, hogy egyetlen nagyobb kompromisszum (a "fekete vér szindróma") árán sikerült elkerülni a komolyabb cenzúrát és a "Nice Boat" jellegá befejezést is.







Adatlap: 

Myself; Yourself
(anime, 2007)
 
Rendezte: Kuroda Yasuhiro
Késztette: Dögaköbö
Hossza: 13x23 perc