Zenék

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Misztikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Misztikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 5., csütörtök

Mirai Nikki (Manga)

 

 

Bűbájmentes jövendölés 

 

Mi lenne, ha tudnád, hogy az elkövetkezendő öt percben kivel fogsz találkozni az utcán? Hogy az első órán váratlanul matek témazáróval szembesítenek, és egy sorozatgyilkos meg fog ölni délután? Ilyen lehetőségeket csillant fel Esuno Sakae különleges mangája, amelyben, ha úgy akarod, akár Istenné is válhatsz. 



Diákok hada irigyelné?

 
 
Amano Yukiteru álmában sem gondolta volna, hogy a Mirai Nikki (Future Diary) című manga hőseként szert tesz jövőbe látás képességére. A mangába forduló, saját világában létező fiú furcsa hobbijának él: minden pillanatát mobil naplójában rögzíti, otthon pedig képzeletbeli barátjával, Deus Ex Machinával múlatja az időt. Ám a zord Deus egy nap ajándékot ad tini hősünknek. Mobil naplóját jövőnaplóvá alakítja, így a fiú 90 nappal előre látja, hogy mi fog történni vele. Kellemetlenkedő osztálytársak? Váratlan feleltetés? Yukiteru gondjai egy csapásra megoldódnak. Legalábbis azt hiszi. 
Rajta kívül ugyanis még 11 ember részesül Deus kegyeiben; a haldokló istenség keresi az utódját, akire ráhagyhatja a trónját, ezért harcba indítja a kiválasztottakat. A 12 játékosnak jövendőmondó naplóikat használva kell végezniük egymással, és az egyetlen túlélő lesz az új Deus, azaz a Világ és Idő ura.



Harc, ármány, szerelem


Egy küzdelmekkel teli Shönen mangából a töménytelen akciójelenet mellett nem hiányozhat a romantikus szál sem. Ezt a képregény alkotója, Esuno Sakae elég bizarr módon oldotta meg. A halálos verseny résztvevői között van Yukiteru éltanuló osztálytársa, Gasai Yuno is. Az első látásra igazán szemrevaló lány fülig szerelmes Yukiteruba. Agyabnútlan olvasó talán úgy gondolhatja, milyen szerencsés frodulat ez, de tévednie kell. A kedves mosoly mögött Yuno egy őrült gyilkológép, aki bármit megtenne Yukiterujáért, akit megszálottan imád. 
Így a srácra sok kihíívás vár, míg Yuno féltékeny hárpiaként vigyáz minden lépésére. 

A nagy dózisban adagolt, ütős lélektani horrornak, illetve a drámának hála egyetlen percre sem ül le a történet, amely 11 kötetben regéli el hősünk megpróbáltatásait. Szerencsére e két, cseppet sem átlagos karakter mellett a többi játékos sem marad ki a harcból, sőt még Yukiteru új barátai is képbe kerülnek. Így válik a narratíva változatossá, hiszen hol egy terrorista, hol egy elborult polgármester cselszövéseit követhetjük nyomon.



Cukormázzal leöntött pszichés torzulások


A fordulatos képregény másik érdekes oldala a grafika. A rémülettől vagy őrülettől sújtott tekintetek, a lapokról szinte lerobbanó akciók mellett a háttér halványan szemléltetett, csak a fontosabb helyeken van részletezve. Mivel a szereplők motivációit, lelki világa áll a középpontba, így a több szöveggel és kevesebb kreatív megoldással találkozzunk. Ennek ellenére a karakterek jellegzetes vonásokkal bírnak, és az aranyos küllem-romlott jellem kiszámíthatatlan dinamikája miatt sok váratlan átpártolással találkozhatunk. 
Ennek tökéletes mintapéldánya hősnőnk, Gasai Yuno, aki lenge öltözékével nemcsak Yukiteru szerelmét kívánja elnyerni, de néhol a félrevezetés fegyverével is él, kihasználva ártatlan külsejét. 

A mangaka nagy hangsúlyt fektet a szereplők mimikájára, az arckifejezések kidolgozottsága részletes, gyakran idealizált, másutt éppen torz. Deus maga a megtestesült titokzatosság: a misztikus, olykor robotszerű külsejű Isten az unalom tengerén ringatózik, így nem véletlen, hogy kénye s kedve szerint játszik az utódjelöltekkel, akiket hol kibillent az egyensúlyukból, hol pedig különleges erővel ruház fel. 



A mangát kiadó Kadowa Shoten 2011.04.26-án dobta piacra a sorozatzáró 12. kötetet. 2011 nyarán animeként is visszatért a sorozat, amit egy 2010 decemberében kiadott rövid OVA vezetett fel. A mangaka 2008-ban még készített két spinoff kötetet is, Paradox és Mosaic alcímen, amelyekben egy-egy fontosabb mellékszereplő került előtérbe.  
Esuno Sakae munkájának élvezhetősége mi sem bizonyíthatja jobban, mint az, hogy a kezdetben a várt mederben csordogáló történet egyik pillanatról a másikra képes 180 fokos fordulatot venni, és újabb rejtélyeket elhintve vonja magára az olvasó figyelmét. A gyáva Yukiteru pedig ez idő alatt hol a szánalmas önsajnálat, hol a férfias elhatározások között ingázva ad nekünk azonosulási lehetőséget,  kiegészítve egy kis nosztalgikus fennhanggal a gyermeki ártatlanság iránt. 
A lehetőség csábítóan hatalmas, hiszen ki nem szeretné tudni, hogy mit hoz a holnap?





Adatlap:

Mirai Nikki 
(manga, 2006) 
Írta és rajzolta: Esuno Sakae 
Hossza: 12 kötet



Olvasható angolul itt.



2020. december 10., csütörtök

Kyōkai no Rinne (manga)

 


Kagome, a szellemlátó


Takahashi Rumiko bebizonyította, hogy a kutyaszellemek után is van élet. Az Inuyasha befejezése óta a halálistenek világába kalauzolja olvasóit a legendás mangaka. Még egy bőr a shinigamikról, vagy egy újabb Takahashi-Telitalálat? 


Mamiya Sakura nem tűnik ki a hétköznapi lányok közül, külsőleg még hasonlít is Higurashi Kagoméra. De még osztálytársai az új mobiloktól ájuldoznak, az ő hóbortja az, hogy szellemeket lát. A középiskolában a nagy várakozások ellenére semmi érdekes nem történik vele egész addig, míg felbukkan az osztályban egy különös srác, akit Sakurán kívül senki sem lát. A lány elkönyveli szellemnek, de később, amikor az utcán összetalálkoznak, és megpróbál átsétálni a fiún, nem sikerül. Ilyesmi ritka dolog holtak esetében... Amikor pedig felbukkan Sakura rendszeres kísérője, egy öngyilkos lélek, végképp irányíthatatlanná válnak a dolgok.


Helló, halálisten vagyok

 
 
Kiderül, hogy a különös fiú - név szerint Rokudo Rinne - szintén látja a szellemeket, sőt meg is tudja őket szabadítani a köteléktől, ami az anyagi világhoz fűzi őket. Sakura segítségével Rinne elcsalja az öngyilkos szellemet a szamszárához, a létforgatag kerekéhez, melyben a kísértetek a túlvilágba juthatnak. Sakurában különös emlékeket idéz fel az égen lebegő vörös kerék. Egyszer már látta kiskorában, és alighanem köze van ahhoz, hogy szellemeket lát. 
Rinne elmeséli, hogy ő félig ember, félig pedig shinigami, és egy különleges haori (japán kabátszerűség) segítségével láthatatlanná tud válni. Beiratkozik Sakura iskolájába, és a két fiatal közösen kezd el furcsa eseteket felderíteni.




Ismerős ízek


A történet hangulata és stílusa erősen emlékeztet az InuYashára, vagyis Rumikoverzum újabb hamisítatlan darabjával állunk szemben. De a halálisteneken kívül találkozhatunk egyéb új elemekkel is: Rumiko érdekesen alakítja át a buddhizmust és a hinduizmust, és sokat játszik a reikarnáció motívumával. A megszokott könnyed humor megmaradt, így aki szerette a korábbi sorozatok stílusát, most sem fog csalódni. Sakura és Rinne története könnyed szórakozást, egyedi humort és jó adag halálistent kínál, azt pedig, hogy nyomába érhet-e a nagy elődnek, a következő pár év dönti majd el.



Adatlap: 

Kyōkai no Rinne 
(manga, 2009-)
Írta és rajzolta: Takahashi Rumiko
Hossza: eddig 40 kötet


Olvasható online angolul itt.


2016. január 31., vasárnap

Soul Eater




A lélekfalók 



Mi lenne, ha olyan különleges képességű emberek védenék meg a gonoszoktól a világot, akik képesek fegyverré alakulni, vagy az átalakult fegyvereket forgatni? Mi lenne, ha lelkeket gyűjtögetnének, részben azért, hogy ne árthassanak, részben pedig a saját fejlődésük érdekében? Mi lenne, ha ezeket az embereket egy intézmény fogná össze? Mondjak valamit? Mindez valóság! 

Legalábbis a Soul Eater világában. Az első pillantásra sem átlagosnak tűnő anme - noha a már túlontúl is megszokott "iskolás gyerekek hőst játszanak" alaphelyzettel operál - mégis nagyban különbözik a jól ismert forgatókönyvtől. Hogy miért? Láthatóan nem a világ megmentése kapja a legnagyobb hangsúlyt, hanem az emberek közötti kapcsolat, főként a barátság kérdése és a bajtársiasság, emellett pedig szinte csak mellékszálként szolgál a főgonosz legyőzése, hiszen minden tett, minden újabb cselekmény (és bizony a legtöbb epizód is) az egymás mellett való kitartást állítja követendő példaként a néző elé. 


Egyél, egyél 


Az alapszituáció a következő: valahol a sivatagban létezik egy város és egy iskola, ahol a leendő fegyvermesterek és társaik, a fegyverekké alakuló nebulók tanulnak. Az Akadémiát Halálisten Mester vezeti - feltehetően a halálisteneket, avagy shinigamikat már senkinek sem kell bemutatni. Az első pillantásra bohókásnak tűnő Mester képviseli az erő megtestesülését és a jó oldalt az anime során, segítségei pedig a diákok, akik közül néhányan kiemelkednek tehetségükkel. 
A főszereplő fegyver-fegyvermester páros, Soul és Maka erősek és kitartóak, ámde mégis csak gyerekek, és ennek köszönhetően ők is hibáznak olykor. Ezért lehetséges, hogy mikor megismerkedünk velük a történet elején, semmivel sem tűnnek elitebb tanulónak bárkinél - de ez így is van jól, hiszen éppen a hibák teszik annyira szerethetővé a szereplőket. 
Társaikká válik az örökké hangos Black Star és Tsubaki, valamint Halálisten Mester fia, Kid és két pisztolya, Liz és Patty. Mellettük persze még jó pár fontos szereplő feltűnik a történet során, de ők azok, akik valójában előre viszik a cselekményt, és nem utolsó sorban ők azok, akiknek a példájából okulhatunk. 
Ellenfelekből sincs hiány, hiszen nem csak a boszorkányok, az Akadémia ősi ellenségei támadnak, hanem a Démonisten is, aki tökéletes ellenpontja Halálisten Mesternek. Mindemellett feltűnnek még kisebb-nagyobb ellenfelek, akik főleg a főszereplők fejlődésének nyomon követését szolgálják, de szerencsére nem lapos kis fillerekben, hanem élvezhető epizódok során. 


Tim Burton visszavág? 


Aki ismeri Tim Burton munkáit, annak feltűnhet némi hasonlóság a Soul Eater képi megjelenése és a híres művész világa között. Hogy ez véletlen vagy szándékos, arról sokat lehetne beszélni, ámde lényeg a lényeg: remekül illik a történethez. Talán kicsit abszurdnak tűnhet a vígan röhögő Nap, ami alkonyatkor már a nyálát folyatva alszik, vagy a kicsit sem békés arcú Hold, viszont a vastagabb kontúrok, a különleges látványvilág olyan pluszt adnak a történethez, ami alapjaiban meghatározza a hangulatát. Emellett az sem elhanyagolható, hogy nem csak a látvány, hanem a hangok terén is nagyot alkotott a sorozat. Az opening és endingek, valamint a részek folyamán felcsendülő melódiák egyaránt remekül illeszkednek egymáshoz, ráadásul a zenekedvelőknek igazán van miből csemegézni. 


Egyszer, kétszer, többször? 


A Soul Eater fillerek nélkül is a közepesen hosszú sorozatok közé tartozik a manga ötvenegy  részével, amit az akkor még javában futó manga első feléből adaptáltak, így egy alternatív lezárással oldották meg a sorozat végét. A rendezői megoldás teljesen rendben van, a legtöbb addigi szálat elvarrja, de mivel a manga története egy ponton túl látványosan eltér a sorozatétól, így ha még további izgalmas ráadást kérünk ízletes lelkekből, na és persze nyomon szeretnénk követni a közben megkedvelt kis csipet csapat sorsát, akkor melegen ajánlott beleolvasni a mangába. Garantáltan nem fog csalódást okozni! 
Összegezve tehát a Soul Eater  alapvetően remek szórakozást nyújt, első alkalommal egészen biztosan, ám másodszori vagy sokadszori nekifutás során már előfordulhat, hogy inkább az állóképes verzióval szeretnénk próbát tenni, esetleg a szomszédos két oldalon bemutatott melléktörténetbe néznénk bele. Mindazoknak ajánljuk tehát, akik szeretik az akciódús animéket, a harsány humort és az erős színeket,  valamint akik nem kapcsolják le azonnal a videót, ha megjelenik egy idegesítő szereplő. 


Adatlap: 


Soul Eater 
(anime, 2008) 

Eredeti történet: Ökubo Atsushi 
Rendezte: Igarashi Takuya 
Stúdió: Bones 
Hossza: 51x24 perc 



Nézhető online: 




2015. augusztus 25., kedd

Vampire Knight (Manga)






Vérből szerelem 


Egy sötét tündérmese, amelyben a herceg nem fehér lovon, hanem éj fekete paripán érkezik, és csókja sem méz édes, hanem vér tapad az ajkaihoz. A Vampire Knight varázsába beleborzongunk: adjuk át magunkat a vámpírlovagoknak, s hagyjuk, hogy álomba ringassanak minket.


Bishik, vámpírok, horror, és mondanom sem kell: még több bishi. Na jó, nem csak ennyiből áll a manga, hiszen szövevényes a cselekménye, bővelkedik az izgalmakban és a kalandokban, nem mellőzi a vért, meg persze a romantikát sem. De akkor sem lehet szó nélkül elmenni a csodás, mesebeli hercegek mellett.


Véres tündérmese 


Főszereplőn egy fiatal, mindig energikus lány, aki egy elit iskola tanulója. Yuki nevelőapja, Cross Kaien az Akadémia igazgatója, ezért a lány nem csupán az intézményben tanul, de ott is lakik. A szülei meghaltak (ezt elég hamar elárulja a manga), és semmire sem emlékszik ötéves kora előttről. Nincs túl sok barátja, és titokban szerelmes Kanaméba, akihez már gyerekkora óta gyengéd szálak fűzték, igaz, később ez a kötelék kicsit meglazult.
Az iskola érdekessége, hogy létezik egy nappali és egy éjszakai tagozat. Ha a manga szereplői nem is sejtik, mi azért tudjuk, hogy a nappalisok az emberek, míg az éjszakások a vámpír növendékek. Az egyenruhák különböztetik meg őket egymástól, de a vámpír diákok mindemellett gyönyörűek, így az érdeklődés is hatalmas irántuk. Mivel szegények a fangirl és fanboy seregektől élni sem tudnának, létezik egy kétszemélyes testőrgárda a suliban, amelyet Yuki és Zero alkot. Utóbbi személyről annyit érdemes tudni, hogy meglehetősen jóképű, emellett közel áll Yukihoz, de kapcsolatuk ingadozó, ahogy Zero hangulata is az - a fiú ugyanis legalább annyira hisztis, mint akármelyik tsundere karakter. Ő is Cross Kaien fogadott fia, s mindketten tudnak a vámpírok létezéséről.


Édes gyilkosok 


A vámpírkarakterek szinte már tökéletesek, megjelenésük és jellemük romantikus, az összkép igazán szexi. Ők valóban vámpírok: cseppet sem bírnak ellenállni a vér szagának, gonoszak, és éjszakai életet élnek. Az Akadémia napirendje szerint ők éjjel tanulnak, s a nappalis diákokkal csak hajnalban, illetve estefelé találkoznak, amikor is termet cserélnek. S ilyenkor van szükség arra a védelemre, amit Yuki és Zero biztosítanak.
A vámpírcsaládok között szigorú hierarchia uralkodik, ami jóval bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszik. Kaname fiatal kora ellenére már vezető, amit származásának is köszönhet: külön jegyzik, ki az, akinek szülei tiszta vérű vámpírok, s kik azok, akik kevertek. A hierarchia csúcsán Kaname áll: minél tisztább egy vámpírnak a vére, annál erősebb, ezért is félnek oly sokan tőle. Családjából ő az egyetlen túlélő, ugyanis a szülei rejtélyes módon meghaltak.
A másik érdekesség, hogy egyes vámpírok különleges képességekkel rendelkeznek: ki a jeget irányítja, ki a tűzzel játszadozik, míg más a villámokat uralja.
A kollégium koedukált, tehát egyaránt tanulnak lány és fiú vámpírok, és legtöbbjük híres az emberi világban. Sokan közülük modellek, vagy éppen gyerekszínészek, ezért is van annyi rajongójuk a nappali tagozatosok között.


Kegyetlen kötelékek 


Három központi szereplőnk, Yuki, Kaname és Zero akár jó barátok is lehettek volna, ám a sors közbeszólt. Yukit úgymond Kaname mentette meg egy vérszomjas vámpírtól, amikor a lány még csak ötéves volt. Így Yuki pontosan tudja, hogy léteznek az éjszaka teremtményei, de különösebben nem fél tőlük - legalábbis azoktól nem, akik az Akadémiára járnak. Zero szüleit, amikor a fiú tizenegy éves lehetett, vámpírok gyilkolták meg, ugyanis az ő felmenői vámpírvadászok voltak, és őt is annak képezték ki. Ők ketten, Cross Kaien fogadott gyermekei, s ezért is lettek prefektusok. Yuki kedveli mindkét fiút, és őt is kedveli mindkettő, viszont a srácok gyűlölik egymást (elsősorban Zero táplál a vámpírok iránt mély ellenszenvet). Ám ez nem egy klasszikus szerelmi háromszög, a felek sokszor nincsenek is tisztában azzal, hogy szerelmesek a másikba, egyszerűen csak szeretik és féltik egymást. Yuki próbál a két fiú közé állni, és hol az egyikhez, hol a másikhoz húzza a szíve, amit azok egyre kevésbé képesek tolerálni.


Tekergő rózsatövisek 


A történet kellően bonyolult, hiszen a vámpír-ember bentlakásos iskola önmagában is számos kérdést vet fel. Milyen célból létesült ez az intézmény? Gyorsétterem volna a vérszívók számára? Hogyan bírják ki a vámpírok, hogy ne rontsanak rá a szűzlányok ínycsiklandó nyaki artériájára, akik szinte felkínálják magukat? Ezekre a kérdésekre idővel mind megadja a manga a választ, de ahogy halad előre a történet, úgy számos új rejtéllyel szembesülhetünk.
Ezt megfűszerezi a már említett trió kellően zűrös kapcsolata. Ez leginkább a fangirlöknek kedvez, hiszen mindenki leteszi a voksát valamelyik fiú mellett, s onnantól lehet szurkolni, hogy ki kivel, vagy éppen kivel ne jöjjön össze. a vámpírok furcsa világa, a klánok egymáshoz fűződő viszonya, és persze maga Kaname karaktere is kellően érdekes.
Szóval érdemes hátradőlni egy kipárnázott ágyon, s belemélyedni ebbe a törékeny, ám kegyetlen világba, ahol a szerelmesek szíve tényleg vérzik, s ahol hercegeink nem feltétlenül lényünk szépségéért olvadoznak, hanem a bennünk csörgedező édes nedűért.


Adatlap: 


Vampire Knight
(manga, 2005- 2015)

Írta és rajzolta: Hino Matsuri
Hossza: 93 kötet angolul
Kiadja: MangaFan



Olvasható magyarul, néhány fejezet itt.

Olvasható angolul itt

2015. július 12., vasárnap

Guilty Crown



Bűnös jövőkép



Egy tönkretett karácson. Minden azon a bizonyos napon kezdődött el, amikor az emberiség megfertőződött, a barátok és a testvérek elszakadtak egymástól, majd évek múlva, amikor már mindenki beletörődött keserű sorsába, feltűnik egy hős. 


Első ránézésre nagyon ismerősnek tűnhet a Guilty Crown, mert olyan, mintha több animét is szisztematikusan összegyúrtak volna, ráadásul mindegyikből a legjobb ötleteket vitték újra vászonra. Emiatt sokan fantáziátlannak tartják, mert amitől érdekes lenne az anime, azt már mind korábban megvalósították más művekben. Ezen hátrányoktól eltekintve hamar meg lehet kedvelni a GC sztoriját és karaktereit, hiszen van benne kellő komolyság, izgalmas történetvezetés, anarchikus világkép, és persze az elmaradhatatlan kúlos robotok, szép lányok, egy kis zene, szuper képességű főhős, és mindez számtalan ügyes csavarral megspékelve. 





Egy modern Love story kezdete



Egy disztopikus jövőbeli Japánban járunk, amikor az ország már se nem független, se nem túl toleráns, és mindezt nemcsak a többi népre, hanem a sajátjára is kivetíti. Ebben a kaotikus világban éli hétköznapijait a tizenhét éves gimnazista Shu. Egyedül él és kétségei elől egy lepusztult iskolai épületbe húzódik vissza. Egy terroristatámadásokkal  tarkított napon épp hazafelé tart főhősünk, amikor búvóhelyén talál egy sérült lányt, aki nem más, mint az online körökben híres énekes-idol Yuzuriha Inori. Sajnos a bujkáló lányra hamar rátalálnak és Shu kénytelen végignézni, ahogy a kormány emberei magukkal viszik.
A gyáva fiúnak eszmélni sincs ideje, és egy hirtelen csavarral már a kormányellenes terrorista szövetség, a Sírásók csapatában találja magát. Ugyanis a lázadok vezére, Gai nem véletlenül érdeklődik erősen főhősünk iránt, mivel a furcsa szernek köszönhetően Shuban különleges erő szunnyad. Így Gai segítségével az erősen önbizalomhiányos srác újdonsült erejét (látja az emberek lelkét, a vocidoknak a valódi formáját, amelyeket fegyverként tud használni) gyakorolva végül Inori kiszabadítására indul.
A voidok minden emberben jelen vannak, formájukat és erősségüket pusztán tulajdonosuk mentális ereje határozza meg. Mivel Inori különösen erős lélekkel rendelkezik, így Shuval egy tökéletes és félelmetes párost alkotnak.
Ketten együtt veszik fel a harcot a Sírások támogatásával az elnyomó kormánnyal szemben, aminek elsődleges célja, hogy egy vírus által lecsökkentse az emberi populációt, és úgymond újrateremtse az emberi fajt.


Szörnyű családi kötelékek 


Bár számos mellékszereplő szerepeltetésével bontakozik ki a történet, egyértelmű, hogy a Shu, Gai és Inori trió ambivalens kapcsolatára hegyezték ki a forgatókönyvet. Hármójuk kapcsolata eléggé hullámzó az epizódok során, mivel mindegyiküket szoros kötelék fűzik a többiekhez, ami sok esetben extrém kilengésekbe csap át. Sokszor annyira hevesek ezek az ábrázolt érzelmek, hogy nem egyszerű egy adott szereplőhöz ragaszkodnunk, mert elég könnyen meg lehet őket utálni, majd újra meg lehet szeretni.
Ehhez a különös "se veled, se nélküled" háromszöghöz kapcsolódik az anime leglényegesebb eleme: a Shuval kapcsolatos visszaemlékezések. Mindenképpen az volt az egyik legjobb húzás a forgatókönyvíróktól, hogy Shu múltját teljesen rejtélyesnek állították be, majd a flashbackek segítségével tudtunk meg fokozatosan egyre többet a mögöttes okokról és rejtélyekről. Egy ideig szinte mindig ilyen szál a titokzatos, sokáig ismeretlen nővéréből indul ki: lényegében nem csak egyszerűen Shu a főszereplője az animének, hanem a megalkotója is.
A legtöbb műben a főszereplők mindig csak valahogy belecsöppennek a sztori közepébe, és ez valamilyen szinten itt sincsen másképp, csak ahogy haladunk előre a történettel, döbbenünk rá igazán, hogy nélküle sosem születhetett volna meg ez a sztori, és nem ott tartana ez a szörnyű világ, ahol éppen most van.
Aki talán még kiemelésre méltó a főbb szereplők közöl, az a tolókocsiba került mechapilóta lány, Ayase. Az áldozatokat következő harcok mellett az elszánt, fiatal lány büszke kiállásával és nem éppen vidám hátterével hatásosan hozzátesz a drámaibb vonulathoz.


Code Geass és NGE-szerelemgyerek? 


Eredeti történet adaptációja miatt több, a fandomban már befutott anime nyomait fedezhetjük fel a Guilty Crownban, amely akár ígéretes ajánlónak is bizonyulhat, mert olyan klasszikusokból merít, mint a Neon Genesis Evangelion. Több ponton is hasonlít a két történet: évekkel ezelőtti robbanás, amely az egész világok/országot megváltoztatta, zűrös hátterű főhős, Ádám és Éva párhuzam, az emberek elpusztítása, és egy új jövő megteremtése. A két anime főszereplője is erős hasonlóságot mutat. Shu és Shinji mindketten szülők nélkül élnek, és talán pont emiatt küzdenek erős önértékelési gondokkal is. Viszont az egy jelentős különbség közöttük: míg Shinji igazából sosem lábal ki a depressziójából, addig Shu hamar talpra áll (a karakterfejlődés jele egyértelműen látszik önmaga és a mellékszereplőkkel való viszonyában) és a saját kezébe veszik az irányítást, még akkor is, ha eleinte nagyon fél a haláltól, vagy attól, hogy csak mások terhére van.
A Guilty Crown -ban ábrázolt kaotikus, elnyomott Japán képe kétség kívül a Code Geassre hajaz, mert mindkettőben egy diktatórikus államot láthatunk, amelyben a kormány teljesen elnyomja az embereket. Az ellenük lázadó terroristák mechákkal harcolnak az elnyomók ellen, és nem félnek áldozatokat vállalni a nagyobb cél érdekében (ha kell, Gai vagy Inori lelkiismeret nélkül ölnek), így ezzel a csavarral bizony morális kérdéseket is felvetnek, lévén a jó és rossz határai könnyen összemosódnak a sztori alatt. Az eddig jól hangzó összképben kisebb zavaró pontok lehetnek az akció-scifi drámai alapvetésből kiindulva a gyakran rossz helyeken és erőltetett módon használt fanservice jelenetek, valamint a párbeszédek kuszasága vagy lapossága.
Az anime magas hájpfaktorát a szemkápráztató animáció, a karakterábrázolás és a hozzá szervesen illeszkedő zenék együttes élménye adja, elég csak a klipszerű nyitó és zárószámokat hallgatni vagy Inori egy-egy dalát az epizódok közben (ez a fajta rendezési stílus ismerős lehet a Macross-sorozatokból). Míg Redjuice nem vett közvetlenül részt az animációs és kreatív munkákban, addig az anime megszületése felett már tapasztalt, profi stáb bábáskodott, például a rendezőként több közismert címmel befutott Araki Tetsuro (Black Lagoon, Death Note, Highschool of the Dead).
Bár egyesek szerint a már elcsépelt elemekből építkező művek nem tudnak semmi újat mutatni, a Guilty Crown nem is az eredetiségével próbál a képernyő elé ültetni. Teszi ezt a sokszínű alkotóelemből felépített, jól adagolt és megkapó vizuális és zenei hangulatával, a szerethető karakterekkel a köztük lévő kusza kapcsolatok és lappangó múltbéli rejtélyek megoldásával.


Adatlap: 


Guilty Crown
(anime, 2011)

Eredeti alkotó: Redjuice999
Rendező: Araki Tetsuro
Stúdió: Production I.G
Hossz: 22x24 perc



Nézhető online: 



2015. május 6., szerda

Persona 4 – The animation



Az elme digitális démonai 



A Persona 4 a Trinity Soullal ellentétben sokkal inkább tekinthető a Persona 3 folytatásának. Természetesen a sikerre való tekintettel 2011-re beígérték az animefeldolgozást, de ezúttal nem kockáztattak: hűen dolgozták át. Aki a játékot végigjátszotta, annak sok meglepetést nem tartogat, nincsenek új fordulatok, és a párbeszédek is 80%-ban egyeznek a játékban hallottakkal – lényegében a játékban látott átvezetőket fűzték össze egy 25 részes animesorozattá.

A történet kezdetén főhősünk, Narukami Yü épp Inabába, egy vidéki kisvárosba költözik, mivel a szülei üzleti útra mennek egy évre (mivel az teljesen megszokott). Nagybátyja, Döjima nyomozó fogadja be, aki kislányával, Nanakóval él együtt. Yút gyorsan befogadják az új iskolába, és összehaverkodik a szokásos vicces baleksráccal, Yösukéval, a lány létére roppant harcias és szókimondó Chiével, és a csöndes, elegáns Yukikóval.
A nyugodt napok nem tartanak sokáig, hamarosan borzalmas gyilkosságok rázzák meg a kisvárost, és kiderül, hogy esős éjjeleken egy különös tévéadás is borzolja a kedélyeket. Hőseink hamarosan rájönnek, hogy a gyilkosság valószínűleg nem evilági teremtmény műve, és a műsornak egészen biztosan köze van az erőszakos eseményekhez. Kiderül, hogy léteznek egy alternatív dimenzió, a tévévilág (amelybe egy tévén keresztül tudnak belépni), ahol az árnyak lakoznak. Akik oda bekerül, az jobb, ha megtanulja használni (elfogadni) a Personáját, különben menthetetlenül szörnyethal.
Így minden és mindenki gyanús lesz, hőseinknek pedig senki sem hisz (elvégre gyerekek), ezért úgy döntenek, hogy saját kezükbe veszik a nyomozást, lehetőleg úgy, hogy erről Döjima és Nanako ne tudjanak. Persze hamarosan kiderül, hogy semmi és senki sem az, aminek/akinek elsőre látszik...

A Persona 4 anime sokkal lazább és felszabadultabb, mint a borongós és drámai Trinity Soul, szinte már-már vígjátékba csap át, a stílus önparódiájává válik. A szereplők viccesek, még ha kissé sablonosak is, de remekül asszisztálnak a krimik fordulatait követő sztorihoz. Természetesen annyit elárulhatok, hogy a gyilkos személye az utolsó pillanatig nem derül ki, vagy talán még azután sem, de pont ez a lényeg: egy anime, ami látványos, humoros, elgondolkodtat, leköt egészen az utolsó epizódig. (A később megjelent 26 rész a valódi befejezés.)


Adatlap:


Persona 4 – The animation
(anime, 2011-2012)

Eredeti történet: Kakihara Yüko, Hirota Mitsutaka és Kumagai Jun
Rendezte: Kishi Seiji
Stúdió: AIC
Hossza: 25 + 1 epizód 



Nézhető online: 







2015. április 8., szerda

Persona – Trinity Soul




Persona


Animált démonvadászat


A Persona 3 hatalmas sikere után 2007-ben a piacot elborították a figurák, az artbookok, a CD-k, más hasznos és haszontalan cuccok, amiket egy rajongó súlyos pénzeket kiadva a polcára tehet. Persze gondolni kellett azokra is, akik nem igazán szeretnek játszani: ők gyorsan megkapták a Persona 3 manga átdolgozását, majd 2008-ban megjelent az animés adaptáció – pontosabban a folytatás – a képernyőkön.




Persona – Trinity Soul



Tíz évvel a Persona 3-ban történtek után járunk, ezúttal új helyszínen, a jövőbeli Ayanagi tengerparti városban. Már a történet legelején kiderül, hogy a településen nincs minden rendben: a rendőrség egy mini-tengeralattjárót vizsgál a kikötőben, amelynek a teljes legénysége szőrén- szálán eltűnt, a tévében pedig rendszeresen számolnak be rejtélyes halálesetekről.
A nyomozás vezetőjének, Kanzato Ryonak nem könnyíti meg a munkáját az élet: Shin és Jun, két fiatalabb testvére éppen készülnek bekötözni hozzá, noha évekig nem is látták egymást. A három testvér viszonya nem túl vidám, állandóan feszültség van a levegőben, amin nem segít Ryo hűvös, nagyon távolságtartó modora sem. Shin és Jun természetesen próbálnak beilleszkedni az új suliba, és hamarosan rájönnek, hogy az iskolában is különös esetek történnek.
Gyorsan kiderül, hogy a testvérek a suli többi diákjához hasonlóan, képesek megidézni a lelkükben lakozó belső „démont”, a Personát, és nem is sejtik, hogy ezzel hamarosan belecsöppenek egy olyan eseménysorozatba, ahol az életükért küzdhetnek.

Így kezdődik a 26 részes Trinity Soul sorozat, amely érdekes módon megosztotta a rajongókat. A készítők a sorozat befejezése után kijelentették, hogy a széria „nem hivatalos” folytatása a Persona 3 történetének, ami nem is meglepő, hiszen lényegében a Personákon kívül semmiben sem kapcsolódik az előzményekhez. Persze a sorozat nem mondható rossznak, sőt időnként egész érdekes és izgalmas is tud lenni, csak a történet lassan és vontatottan bontakozik ki, ezért sokan már az első néhány epizód után feladják.
Az írok nem merték megkockáztatni a cenzorok haragját, így sok vérre, pucér csajokra és lépten nyomon kivillanó bugyikra ne számítson senki. A Persona megidézése is moderálva lett: míg az eredeti Persona 3-ban a folyamat során a halántékukhoz emeltnek egy pisztolyt (evoker) és elsütik, az animében ezt szemérmesen kihagyták.
A történet több szálon halad, külön a diákok és külön a rendőrség vonalán, és persze nem maradhattak ki a kötelező filler epizódok sem.
A Pesona sorozatra jellemző szimbolika nyomokban megmaradt, pl. Shin és Ryo Personáját stílusosan Káin és Ábelnek hívják, utalva a nem túl rózsás családi helyzetre, míg Juné Seth.

Az anime valójában inkább tekinthető egy önálló Persona történetnek, mint valódi folytatásnak: noha a Shin Megami Tensei világát elég lazán adaptálta, mégis szépen bemutatja a sorozatra jellemző hangulatot, és a sok dráma és rejtély közben még a humor is előkerül.




Adtalap:


Persona – Trinity Soul
(anime, 2008)

Eredeti történet: Yasayuki Mutö
Rendezte: Matsumoto Atsushi
Stúdió: A-1 Pictures

2015. március 30., hétfő

Umineko no Naku Koro ni


Szigeti veszedelem



Szigeti Fesztivál másképp


Történetünk 1986-ban, egy Rokkenjima nevű szigeten veszi kezdetét, amely az Ushiromiya család kezében van. Éppen az évente esedékes összejövetelüket tartják, idén azonban hátsó szándék is vegyül a találkozás öröme mellé, a családfő Kinzónak ugyanis csak három hónapja van hátra, rokonai pedig leplezetlenül marják egymást az örökség reményében.  Annál is inkább, mivel egy családi legenda szerint Kinzó többtonnányi aranyat kapott ajándékba egy Beatrice nevű boszorkánytól. Az előtérben egy kőbe vésett vers is található, amelyet ha valaki megfejt, eljut az aranyhoz. A családtagok eleinte szkeptikusan állnak hozzá a dologhoz, a játék azonban komolyra fordul, miután levél érkezik Beatrice-től, aki Kinzó egyik alkalmazottjaként mutatkozik be, és azt állítja: ha nem fejtik meg a verses rejtvényt, minden örökség automatikusan rászáll. Amikor pedig egy rejtélyes gyilkos is ámokfutásba kezd, a beköszöntő tájfun miatt pedig nem hagyhatják el a szigetet, elszabadul a pokol.


Ideglelés japán módra


Az eddigiek alapján egy B-kategóriás slasher filmnek, esetleg egy gyenge Agatha Christie- regény koppintásnak is gondolhatnátok az animét.
Ryukishi07 neve azonban ezúttal is egyet jelent a minőségi és fordulatos történettel, valamint azzal is, hogy az átlagos kezdést követően igencsak felpörögnek az események. Az első pár epizód után személyesen is felbukkanó Beatrice agytekervényeket megmozgató észjátékot vív az Ushiromiya család főszkeptikusával, Battlerrel. Előbbi a mágia és a boszorkányok létezését akarja elfogadtatni, míg utóbbi a nyers racionalitást felhasználva próbálja logikus magyarázatot találni a gyilkosságokra.
A készítők megtartották a Higurashiból ismert történetvezetést, a huszonhat részes anime négy-ötepizódnyi kisebb fejezetekre bomlik, és minden egyes fejezet elején „újraindul” a történet, azonban mindig más irányt vesz, és az áldozatok is különböznek.
Battlernek így lehetősége nyílik az egyre gyarapodó információmorzsák alapján kikövetkeztetni, hogy ki lehet a gyilkos.
A nézőknek sem árt minden mondatra odafigyelnie, ha nem akarja elveszteni a fonalat, és közben azon kapja magát, hogy ő is kezd a mágikus, vagy a racionális oldal felé hajlani.


Boszorkánykonyha


Az animáció tetszetős, a képi világ hangulatos, helyenként kifejezetten gyönyörű, a hangeffektek nagy részét pedig a játékból emelték át.
Az opening gregoriános hangzása jól illeszkedik a sorozat reneszánszra emlékeztető stílusához, az ending pedig az elborultabb oldalához. Háttérzenékből nincs túl sok, azonban ha megszólalnak, az embert egyből elfogja a misztikus, baljóslatú hangulat.
Karakterekben sem szenvedünk hiányt, bár riasztónak tűnhet, hogy már a legelső részben több mint tíz szereplőt mutatnak be, a sorozat alatt azonban lesz időnk szép lassan megismerni mindegyiküket, fény derül motivációikra és háttértörténetükre.

Kiütéssel győz a boszorkány (?)


Bármennyire szép is az összkép, pár negatívum becsúszott. A játék sem egy könnyen emészthető darab, az anime azonban még ennél is érthetetlenebb, mivel ahhoz, hogy a teljes történet beleférjen huszonhat részbe, kénytelenek voltak egész jeleneteket kihagyni. Ettől még nem válik élvezhetetlenné a sorozat, viszont aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, az inkább próbálkozzon valami mással.
Ne csodálkozzunk, hogy az utolsó epizódban még nem varrják el a szálakat, és nyitott befejezést kapunk egy esetleges folytatást lehetőségével.
Azonban a fentebb említett hibák ellenére is az utóbbi évek egyik legeredetibb stílusú és történetvezetésű animéje, ami kötelező darab a természetfeletti elemekkel fűszerezett krimi rajongóinak, de akárki belevághat, akit nem riaszt vissza, ha együtt kell gondolkoznia a sorozat szereplőivel.


Adatlap:


Umineko no Naku Koro ni
(anime, 2009)

Eredeti történet: Ryukishi07
Rendezte: Kon Chiaki
Stúdió: Studio Deen

2014. január 2., csütörtök

Otome Youkai Zakuro



A Meiji-restauráció nyugatosító hatásai felbolygatják az emberek és a youkai-ok amúgy sem túl békés egymás mellett élését Japán szerte.
Az egyre fokozódó feszültség megoldására jön létre a Youjin-ügyi Minisztérium, melynek különleges „osztagának” egyik felét a japán katonaság három hadnagya (Agemaki, Riken, Ganryuu), másik felét meg az emberek és youkai-ok megvetendő nászából született, ám különleges képességekkel rendelkező félvér leányzók adják (Zakuro, Susukihotaru, Hotaru, Bonbori).
A két külön világhoz tartozó csapat összeszokása és együttműködése persze nem megy zökkenőmentesen.
A megtévedt és agresszívvá vált youkai-okat kergető csapat tagjai kénytelenek szembenézni saját előítéleteikkel, múltjukkal és titkaikkal, ha el akarják végezni a rájuk bízott feladatot – és ha életben akarnak maradni.

Részek száma: 13

Kiadás: 2010

Műfaj: akció, dráma, fantasy, romantikus, vígjáték, bishounen, misztikus, seinen, szellem/kísértet, szorongás/félelem, természetfeletti, tsundere, youkai



Endingje:



Otome Youkai Zakuro Amv:




Az openingje: 

  



Itt nézhető:




2014. január 1., szerda

Kaze No Stigma



A különféle természetfeletti erők és titkos társaságok létezése, az általuk vívott harcok és konfliktusaik elvileg olyan dolgok, amikről a legtöbb ember sosem hall élete folyamán. Pedig szerte a világon vannak olyan befolyásos családok és szervezetek (közkedvelt nevén mágusok), amelyek tagjai olyan erőket uralnak, amelyeknek csak használójuk szándéka szab határt.
Közéjük tartozik a Kannagi család is, amelynek tagjai már évszázadok óta képesek tetszésük szerint használni a tűz erejét.
De volt egy kivétel. Kannagi Kazuma, a leendő örökös ugyanis nem rendelkezett ilyen erővel, és ezért eltaszították maguktól, ő pedig nyomtalanul eltűnt azzal a gondolattal, hogy többé nem térhet vissza.
Száműzetése azonban véget ért, amikor néhány évvel később visszatért Japánba. A szél mágusa lett, egy Contractor.
Bár kezdetben még csak a munka vonzotta vissza Tokióba, akkor már olyan dolgok készülődtek a háttérben, amelyek alapvetően megváltoztatták az eseményeket.
Szeles időjárás uralkodik a part közelében, amikor Yagami Kazuma megérkezik legújabb ügyfele házához elűzni egy gonosz szellemet. Egy régi ismerőse viszont ügyetlen próbálkozásával célt tévesztett, amit Kazumá-nak kellett helyrehoznia, bár a ház urának nem volt egyszerű meggyőznie.
Az éj leszálltával azonban egy rejtélyes alak tűnt fel, aki megtámadta a Kannagi család egyik ágának több tagját, nem hagyva hátra mást, csak a hamut. Szinte mindenki arra gondol, hogy Kazuma indított ellenük egy bosszúhadjáratot, és ketten el is indulnak egy építkezéshez, hogy elkapják.
Az ezt követő "baleset" azonban látszólag szintén arra utal, hogy Kazuma tehet arról, ami történt, főleg amikor a mögöttük feltűnő Ayano meglátja őket. De még mindezek ellenére is vannak, akik nem hiszik el, hogy ő állna az egész mögött.
Végül rájönnek a tettes valódi kilétére, addigra viszont már bajban vannak. Ayano és Kazuma végül elhárítják a veszélyt, de közös kalandjaik még csak később kezdődnek igazán.
A családot érintő problémát tehát megoldották, de ettől még bőven akadnak nehéz és könnyed pillanatok is. Egyszer rejtélyes eltűnések történnek a város szűk átjáróin, ahol a tettes Kazuma életét akarja, és nem is az a típus, aki meggondolná magát, ha egyszer eldöntött valamit.
De ott vannak azok a pillanatok, időszakok is, amikor Kazuma és Ayano sajátosan mulatságos kapcsolata kerül középpontba. Ezeknél a részeknél a forrófejű Ayano rendre dühbe gurul a számára mérhetetlenül bosszantó Kazuma viselkedésén, bárhol is vannak, miközben saját magával sincs igazán tisztában.
A komolyabb részek után, de még azok közben is nagyon sok jó poént csempésztek be a történetbe, amelyek mulatságos színt visznek a sztoriba.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy vígjáték lenne mindvégig. Kazuma életében ugyanis történt valami, amit soha nem tudott elfelejteni. Ez a valami pedig ismét felbukkan mindent megváltoztatva, Kazumá-nak és Ayano-éknak így szembe kell nézniük valamivel, ami egyszer már tragédiához vezetett, és könnyen lehet, hogy most is így lesz...

Műfaj: akció, dráma, ecchi, fantasy, romantikus, szuper-erő, vígjáték

Részek száma: 24

Kiadás éve: 2007



Letölthető magyar felirattal:



Opening: