Avagy az antiszociális életmód gyógyításának receptje.
Minden ember vágyik rá, hogy legyenek barátai, akikkel meg tudja osztani az élményeit, gondolatait, és akiktől olyan tanácsokat is kérhet. Általában nem is tart olyan sokáig, míg sikerül összebarátkozni másokkal. De mi van akkor, ha valaki annyira visszahúzódó, hogy senkivel sem mer szóba állni, és bizonyos körülmények miatt mások sem akarnak beszédbe elegyedni vele?
Kuronuma Sawako nagyon félénk lány, aki rettentően szeretne mindenkivel összebarátkozni, de valahogy nehezen viszi rá a lélek, hogy akár egyvalakit is megszólítson. Ha mégis sikerül neki, akkor érdekes reakciókkal találkozik: vagy elnézést kérnek tőle és elrohannak, vagy nagyon megijednek. Ennek fő oka az, hogy Sawako nagyon hasonlít A kör című (eredetileg japán) horrorfilm "természetfeletti gyilkosára", Sadakóra, sőt egy nyelvbotlás miatt Sadakóként emlegetik (úgy hiszik, ez a valódi neve). Ráadásul nemcsak a nevet, hanem a vele járó szerepet is ráragasztották, ezért pletykák kezdenek terjedni róla: rossz nyelvek szerint látja a szellemeket, sőt meg is tudja idézni őket; képes mások megátkozására, és ha valaki hosszabban néz a szemébe, akkor hét napon belül szerencsétlenség éri. Erre csak rá tesz még egy lapáttal, hogy Sawako nem éppen kommunikációs készségéről híres, így nem is tagadja a róla elterjedt pletykákat. Ily módon éli az életét, hozzászokva az egyedülléthez.
Mindez megváltozik, amikor a középiskolai évnyitóra tartva Sawako útbaigazítja Kazehaya Shotát, aki rámosolyog, és megköszöni a segítséget. Ez a reakció természetesen meglepi Sawakót, és attól kezdve Kazehaya lesz számára az a példakép, akire hasonlítani akar. Kazehaya egy nagyon nyitott, jóképű, másokkal barátságos személyiség, aki komoly népszerűségnek örvend az iskolában (főleg a lányok körében). Néha beszélget Sawakóval, így segíti és bátorítja, hogy megnyíljon mások előtt. Sawako lassanként megváltozik, és ismerkedni kezd. Lassan kialakul a baráti köre, amiben Kazehaya mellett helyet kap az érett gondolkodású, remek megfigyelő Yano Ayane; Yoshida Chizuru, aki kissé fiús kinézete és viselkedése ellenére nagyon hamar el tud érzékenyülni; illetve Sanda Ryu, aki Chizuru gyerekkori barátja, és Sawakóhoz hasonlóan szófukar személyiség.
Miközben Sawako Kazehaya segítségével egyre jobban beilleszkedik a közösségbe, kettejük kapcsolata is megváltozik. Ennek természetesen sokan nem örülnek (főleg azok a lányok, akik kiszemelték maguknak Kazehayát), így Sawako - tudtán kívül - ellenségeket is szerez; van köztük olyan is, aki eleinte Sawako barátjának álcázza magát. Ráadásul Sawako Kazehaya iránt érzett óriási tisztelete és rajongása lassan átalakul szerelemmé, ami további problémák és félreértések forrása lesz, többek között a lány jelleme miatt.
Az anime kiválóan mutatja be Sawako megnyílásának lassú folyamatát, ahogy barátokat - és ellenségeket - szerez, hogy milyen akadályokat kell leküzdenie azért, hogy a nehezen megszerzett barátság meg is maradjon. Senki ne várjon azonban a történettől világmegváltást, nem a cselekményen van a hangsúly, hanem az érzelmek dinamikáján és a kapcsolatok alakulásának minél pontosabb ábrázolásán, az egyes karakterek fejlődésén. A karakterek mindkét oldalon jól megformáltak és életszerűek, bár a főszereplő végletes naivitása és túlbonyolító képessége olykor idegesítő lehet azok számára, akik nem tudják elképzelni, milyen is egy igazán visszahúzódó, barátok nélkül felnőtt lány. Számomra az adja a sorozat varázsát, hogy a történetben előforduló szituációk bárhol, bármikor és bárkivel megtörténhetnének.
Az animáció kiemelkedően szép (főleg a sok színes háttér emlékezetes), a karakterek is jól kidolgozottak. A zenei aláfestés is hozzátesz a hangulathoz. Emellett ez a sorozat egyike azon keveseknek, amelyekről azt lehet mondani, hogy történethű, hiszen kiválóan dolgozták fel a manga első 27 fejezetét az első évadban.

Nézhető itt:
Első évad:
Második évad:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése