Zenék

2013. október 6., vasárnap

Chrono Crusade


Az 1920-30-as években New York-ban az I. Világháború utáni békés korszak alatt, a gazdaság virágzik, az emberek jól élnek…, de valami sötét, hatalmas és félelmetes erő is jelen van a mindennapokban, mely a teljes pusztulásra törekszik. Mindennapossá válnak a különböző démonidézések, ördögkultuszok, sötét mágia gyakorlások. Azonban ezeknek hatalmas ára van, a megidézett démonok mindent és mindenkit elpusztítanak, aki csak eléjük kerül.

Ezek megfékezésére, és a béke fenntartására szolgál a Magdaléna Rend, ami olyan mint egy utolsó védelmi vonal. Ennek a rendnek a tagja a 16 éves Rosette Christopher nővér és segédje Chrono.

A vidám és jódekéjű lány és társa, csak négy éve csatlakozott. Egyetlen céljuk, hogy megtalálják  Joshua-t , Rosette eltűnt testvérét, akit egy ősrégi gonosz démon, a Bűnös Aion rabolt el. Ő nem egyszerűen gonosz, ő maga a Gonosz.

Hogy teljesülhessen a kívánsága, Rosette egyességet kötött egy másik démonnal, Chrono-val, aki hogy felszabadíthassa az erejét, Rosette életének még hátralévő idejéből vesz el.  Így kettejük sorsa elválaszthatatlanná válik. Aionnal ellentétben Chrono azért segít, mert mindkettejüket szereti, és ezért nem szívesen használja az erejét.

A cselekményről még írhatnék, hosszú-hosszú sorokat, és az még mindig csak a felvezetése lenne, egy olyan fantasztikusan megírt történetnek, ami magával ragad és nem ereszt el a leges legutolsó percig sem. Amikor már azt hitted nem jöhet váratlan fordulat, az arcodba vágnak egy olyan csavart, hogy nem térsz magadhoz még a legvégén sem, ami szerény véleményem szerint – bár eltér a mangától – minden idők egyik legjobb és legmeghatóbb befejezése.


A történet openingjének a zenéjét Minami Kuribayashi szolgáltatja: Tsubasa wa Pleasure Line; míg az endinget Saeko Chiba, aki mellékesen Azmaria hangja is, a Sayonara Solitare-rel. Mind az intró és az outró is jól van megcsinálva; míg a kezdés kicsivel mozgalmasabb, addig a történet befejezése egy nyugodtabb, szinte elgondolkodtató outróval zár.

A rajzok és az animáció nagyon szép, a szereplők néha dilisek, máskor nagyon komolyak, ebből is látszik, hogy egy-egy személyiség mennyire összetett.

Eredeti cím: クロノクルセイド/ japán

Hossz: 24 rész



Év: 2003 - 2004














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése