Koizumi
Risa egy gimnazista lány, aki a maga 172 centijével kitűnik az átlagos
magasságú lányok közül. Ha ez nem lenne elég, a kettes osztályba jár egy srác,
Atsushi Otani, aki szintén efféle problémákkal küszködik, csak pont az
ellenkezőjével. Ő a maga 156 centijével, jóval alacsonyabb, mint az átlagos
japán srácok. Emiatt mindkettejüknek van egyfajta komplexusa, ami a
magasságukhoz köthető. Az iskola kezdete után elég jó barátokká válnak, de
folyton veszekednek, ami általában oda fajul, hogy mindenki rajtuk röhög. Ebből
a viselkedésből kifolyólag ragasztja rájuk az osztályfőnökük az „All-Hashin
Kyoujin” nevet (magyar fordításban Defekt Duó), egy népszerű komikus duó után,
akik között szintén nagy volt a magasságkülönbség.
A
két fiatalnak azonban nincs szerencséje a szerelemben. Egy balul elsült
szerelmi próbálkozás után - aminek oka persze a magasság - elhatározzák, hogy
akkor sem adják fel. Szerelmük tárgya, Suzuki-kun és Chiharu összejönnek ugyan,
de ők mindent beleadnak. Otani és Risa egyre több időt tölt együtt, ami
nagyrészt annak is köszönhető, hogy a személyiségük és érdeklődési körük nagyon
hasonlít. Még zene téren is, hiszen mindketten odáig vannak a japán rap
műfajban tevékenykedő Umibouzuért.
Ahogy
egyre többet vannak együtt, Risa elkezd máshogy érezni a fiú iránt, amit
eleinte nem mer megosztani a sráccal, azonban Nobu-chan unszolására - aki
történetesen Risa legjobb barátnője - megpróbál közelebb kerülni a hozzá.
Vajon
a magasság tényleg ennyire számítana, ha szeretünk valakit?
Tényleg
ennyire meghatározó az egy szerelemben, hogy akit szeretünk magasabb vagy
alacsonyabb?
Vajon
hogyan érez Otani a lány iránt?
A
szerelemnek gátat szabhat pár centi?
Nézd
meg az animét, és meglátod...
Véleményem:
Őszinte
leszek veletek, én egyszerűen imádom ezt az animét. Igaz, néhol nagyon
idegesített, hogy Otani milyen idióta és értetlen tud lenni, de nagyon a
szívembe lopta magát a történet. A grafika nekem nagyon tetszik. Az opening és
az ending nagyon illik az animéhez.
Nagyon
aranyos anime, és ajánlom mindenkinek, aki egy kis humorra és romantikára
vágyik!
Az
anime nem sokban tér el a mangától, sőt mondhatnám, hogy pontosan követi az
eseményeket...
A
sorozat grafikája nekem nagyon tetszik. A zene nagyon passzol a storyhoz...
A
karakterek különbözőek és kellően kidolgozottak!
Szerintem
üdítő nyári délutáni sorozat!
Epizódok
száma: 24
Megjelenés
éve: 2007
Műfaj:
Vígjáték, Iskolai élet, Szerelem
Eredeti
cím: ラブ★コン
Nézhető itt:
Remélem elnyeli tetszéseteket ez az anime is ;)
VálaszTörlésJó anime nézést! :)
Szia! Nagyon szeretem ezt az animét és az eddigi ajánlok is jók voltak. Remélem hamarosan töltesz fel ujat. :-)
VálaszTörlésKöszi hamarosan töltök fel újakat. ;)
Törlés