Szerencsés lapjárás
Igen kevesen vannak, akik nemcsak hogy megtalálják az álmukat, amiért képesek lennének az egész életüket áldozni, de tűzön-vízen kitartanak mellette, nem sajnálják érte a nehezebb utat, és nem fogadják el, hogy ezért minden másról le kell mondaniuk.
Chihaya kislányként rábukkan a karuta szépségére, hogy aztán magával rántson mindenkit elképesztő lelkesedésével.
Megtévesztő az anime borítója, első ránézésre pillekönnyű szerelmes sztorit várnánk a virágok mögött, pedig nem több a romantika a kötetekben, mint egy átlagos gimis lány életében. Sőt. Chihayát nem a fiúk kötik le, legalábbis nem randizni kíván velük, álomittasan andalogni vagy moziba menni, hanem elverni őket egy izzasztó játékban, elnyerni a tiszteletüket, és önmagát a legerősebbé tenni, hogy ne akadjon párja az országban. De nagyon előreszaladtunk, a történet nem itt kezdődik.
Egységben az erő
Az anime elején (ami egy rafinált keretsztorinak köszönhetően kicsit hátrább került mint a mangában) a kis Chihaya még általános iskolás, aki első ránézésre ennivalóan aranyos, de közben elveri a fiúkat, ha kell. És kell is, amikor új fiú érkezik az osztályba, a zárkózott és fura dialektusban beszélő Arata, akit a többi fiú rendre kigúnyol. Chihaya megvédi őt, még annak az árán is, hogy az osztály fő hangadója, Taichi, kiközösíti őt. Arata és Chihaya összebarátkoznak, és a fiú bevezeti őt a versenykaruta izgalmába, alaposan helyben hagyja a lányt, aki egyetlen kártyát szerezve és soha nem érzett örömmel végez a játékban. Arata elszántsága, hogy ő legyen a legjobb kártyajátékos az országban, és ezzel az egész világon, és a játék szépsége olyannyira magával ragadják, hogy az eddig céltalanul sodródó Chihaya ott helyben eldönti, addig fog küzdeni, míg ő nem lesz a legjobb karutajátékos lány, a királynő.
Arata, Chihaya és az időközben visszakullogó Taichi a játék révén olyan életre szóló barátságot kötnek melyet még az sem rombolhat szét, mikor Aratának haza kell költöznie Fukuiba, hogy a nagyapját ápolja. Chihaya abban bízik, hogy ha kitartóan gyakorolnak és egyre magasabb szintre küzdik magukat, akkor az országos megmérettetéseken újra találkoznak.
Ám Aratáról a költözése után évekkel semmi hír, Taichinak az anyja megtiltotta, hogy ilyen hasztalan játékra fecsérelje az idejét, egyedül Chihayában ég a tűz változatlanul, és karutaklubot szervez a gimnáziumban.
Az anime első évadja lényegében arról szól, hogyan környékezi meg és cserkészi be a tehetségesnek tűnő tagokat. A csapat tagjai nagyon különbözőek, mind személyiségben, mind tehetségben: Chihaya a különösen jó hallásának köszönhetően nagyon gyors, Taichinak rendkívüli a memóriája, de van, aki a stratégiában jó, vagy egyszerűen csak rajong a Hyakunin Isshu verseiért.
Chihaya összekovácsolja a csapatot, és nekiindulnak a versenyeknek, ahol közös erővel küzdenek az előrejutásért.
Gondolom feltűnt, hogy egy sportaniméről van tehát szó, nem romantikus slice of life-ról, ahogy azt a képekből következtetnénk, amiben az összetartás, a bizalom és a barátság szinte fontosabb tényezők, mint a tehetség. ugyanakkor az évad második felében a csapatjáték kissé visszaszorul, és előtérbe kerülnek az egyéni érdekek. Hogy feljebb jussanak a ranglétrán, a karutásoknak egymást kell legyőzniük, saját csapattársaik gyengeségeit kell kihasználniuk.
Chihayának is rá kell jönnie, hogy nem elég, ha a végtelenségig fejleszti saját magát, és csak magával törődik a játékok során, de figyelnie kell az ellenfelére is. Gyorsasága immár hátránynak bizonyul, mert rengeteg hibát enged, és aki a legjobb akar lenni, egyetlen mellényúlást sem engedhet meg magának. fejlődni, jobbá válni, a végsőkig küzdeni és feldolgozni a kudarcot: erről szól az anime első évadának második fele.
Ahogy egyre haladnak előre a karuta útján, egyre erősebb ellenfelekkel találkoznak, akiket egyszerűen képtelenség legyűrni. Chihayáék magukba zuhannak, egymásnak esnek, és már majdnem feladják, hogy aztán mégiscsak újra talpra álljanak.
Az egyéni értékek nem csak a játékban mutatkoznak meg. Bár a karuta mániás lány úgy tűnik, teljesen érzéketlen az érzelmekre, és amúgy mindenre, ami nem a kártyajátékkel kapcsolatos, a mellette végig hűen kitartó Taichi és a távolra került Arata között nem csak a játékban dúl a küzdelem. Az ő harcuk arról szól, ki elég jó ahhoz, hogy kiérdemelje Chihaya figyelmét és ragaszkodását. Az időközben helyes fiúvá ért Taichi képtelen lemondani a lányról, még ha ő elég egyértelműen csak Aratának szenteli is minden figyelmét. Aratát pedig mély depressziójából hozza vissza lány lelkesedése és iránta való tisztelete.
Néhol engedi az anime, hogy belepillantsunk jobban az érzelmi viszonyokba, de aki emiatt nézné a sorozatot, csalódni fog. Pláne, hogy a történet az utolsó epizóddal korántsem ér véget, a manga eddig angolul megjelent 146 kötetéből az anime mindössze a harmadát dolgozza fel - rendkívül élvezetesen, de korántsem kielégítően, ami a történetet illeti.
Akit érdekel Chihayáék sorsa, kénytelen lesz a mangához nyúlni a sorozat után. Mindamellett az anime nemcsak hű feldolgozása a képregénynek, hanem egy új dimenziója a karuta világnak. hangok és mozgás nélkül a karutaversenyeket sokkal kevésbé lehet átélni, pedig kifejezetten szép. Nemcsak a gyönyörű tájak, kimonók, virágok mutatnak rendkívül színesben, de a verseny közbeni izgalmat és belső érzelmeket is ki tudják fejezni a színek, hangok és lassú átúszások. a karuta soha nem volt még ilyen menő, mint ebben a sorozatban, még Japánban is egyre többen kezdtek el érdeklődni az eddig unalmasnak és idejétmúltnak tartott játék iránt, a nemzetközi érdeklődésről nem is beszélve. Az örökké lelkes Chihaya nemcsak csapattársait buzdítja játékra, hanem minket is, szinte már kapnánk a kártyák után, csak hogy személyesen átéljük az anime kínálta izgalmakat.
Chihayafuru
(anime, 2011-2014)
Rendező. Asaka Morio
Eredeti történet: Suetsugu Yuki
Stúdió: Madhouse
Hossza: 2x25 epizód +OVA
Első évad:
1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész
13.rész
14.rész
15.rész
16.rész
17.rész
18.rész
19.rész
20.rész
21.rész
22.rész
23.rész
24.rész
25.rész

Mindenki magáért

Hol a vége?

Adatlap
Chihayafuru
(anime, 2011-2014)
Rendező. Asaka Morio
Eredeti történet: Suetsugu Yuki
Stúdió: Madhouse
Hossza: 2x25 epizód +OVA
Nézhető online:
Első évad:
1.rész
2.rész
3.rész
4.rész
5.rész
6.rész
7.rész
8.rész
9.rész
10.rész
11.rész
12.rész
13.rész
14.rész
15.rész
16.rész
17.rész
18.rész
19.rész
20.rész
21.rész
22.rész
23.rész
24.rész
25.rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése